Big is beautiful?! 2.
Az utóbbi napokban több posztot, cikket is olvastam azokkal a képekkel kapcsolatban amelyek a V magazinban jelentek meg és kicsit ducibb modellekkel csináltak egy divatanyagot.
Egy éve írtam egy posztot arról, hogy magas, kicsit duci lány létemre is mennyire jól érzem magam. Index címlap lett a posztból. Rögtön nekemestek, hogy ne akarjam már bemagyarázni magamnak, hogy jól nézek ki, mikor bizonyára el elhízott dagadt debella vagyok.
Soha nem láttak rólam egy fényképet sem. Nem tudták, hogy hány kg vagyok. Se azt hogy hány centi. 0 információ alapján itéltek. A legtöbben hihetetlenül alpárian és bántóan.
Továbbra sem értem az embereket. Ahogy megjelenik egy ilyen írás, rögtön megjelenik 2 típusú kommentelő horda.
Az egyik, aki vagy maga is duci vagy ezt a testalakot kedveli és elkezdi bíztatni az ilyen alkatú embereket, hogy próbálják meg elfogadni a testüket és legyenek boldogak azokkal az adottságokkal amikkel rendelkeznek. Ja és ő persze blokkolná.
A másik, aki fitness Norbi 2.0. Minden nőt csak teljesen tökéletesen és zsírtalanul tud elképzelni. Számára elfogadhatatlan és az igénytelenség jele, ha a nőn fölösleg van. Bármennyi, bárhol. Bizonyára ő maga Dávid szobor, vagy ha nem, hát tervezi. Holnap. Vagyis inkább hétfőn. De addig is kinyit egy sört és nézi a pornót.
A közép, mérsékelt véleménnyel rendelkező réteg minimális. Ez pedig szomorú. Miért? Mert az ilyen kommentelők, közhangulat miatt lesz tele a tv átalakítós, fogadd el magad műsorokkal. Hogy átlagos testtel rendelkező nők szégyenlik a testüket még a saját családjuk, férjük előtt is. Normáis ez? Nem hiszem.
Egyszerűen be kellene látni az embereknek, hogy léteznek fotoshop nők és normálisak. Melyik átlagos magyar nőnek van arra ideje, hogy a fél napját személyi trénerrel, kozmetikussal, fodrásszal töltse? Hogy egész nap csak répát és rukkolát egyen? Nagyon kevésnek. Egy egész nap dolgozó nő összeesne attól az étel mennyiségtől, amit ezek a nők esznek. Napi normális munkavégzés mellett ezt nem lehet elvárni senkitől. Minthogy azt sem, hogy szülés után 3 héttel már a kifutón rohangáljon egy szál bikiniben tökéletes alakkal.
Igenis kell, hogy szeressük a testünket. Akkor is ha vékony, akkor is ha gömbölyű. Ebbe a bőr, szövet, zsír és hámrétegbe vagyunk zárva egész életünkben. Nem lesz másik. Nem válthatjuk vissza. Hiába nézegetjük az álomnő fényképét, reggel nem fogunk a testében ébredni. Maradnak a ráncok, a narancsbőr, az úszógumi. De ettől leszünk emberek, nem plasztik próbababák.
Minden felesleges dekában benne van az életünk. A mosolygó, körülöttünk rohangáló gyerekeink. A boldogtalan, csokit majszoló éjszakák. A barátokkal közös borozások. A mieink. Akár szeretjük, akár gyűlöljük, akkor is hozzánk tartozik.
Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha a túlsúlyos emberek önértékelését és önbizalmát minden lehetséges alkalommal a porig romboljuk. Mert ha az emberre egyszer, kétszer, százszor azt mondják, hogy zsírdisznó egy idő után el is hiszi. Márpedig ha elhitte, úgy is fog viselkedni mint egy zsírdisznó. Többet eszik. Nem mer mozogni. Gátlásossá válik. Nem néz tükörbe. A takaró alatt öltözik át.
Tényleg ezt akarjuk? Nem kellene inkább befogni a szánkat? Vagy ha már kinyitjuk, miért nem lehet építő dolgokat javasolni, támogatni egymást?
Nem az igénytelenséget hirdetem. Igenis fontos a mozgás. Fontos az egészséges életmód, a finom, de nem hízlaló ételek. De nem az a megoldás, hogy állandó jojó diétákba hajszoljuk az elkeseredett, teljesen torz énképpel rendelkező, testüket szégyenlő nőket. El kellene jutni arra a szintre agyban, hogy mikor a Margitszigetre lemegy futni egy duci ember, ne megbámuljuk és finnyogjunk, hanem inkább mosolyogjunk rá...
Új év
Új év, új állattá sikerült avanzsálnom. Alex jóvoltából Lassie lettem.
Mindenki találgathat, hogy ez mit is jelent.
Boldogat...
Mivel mostanában sztrájkoltam, mindenkinek
- boldog Karácsonyt!
- boldog Hanukát!
- boldog Új Évet!
- boldog születésnapot!
- boldog névnapot!
Ismervén magam, letudom a jövő évet is egyszerre:
- Kevés locsolót!/Sok piros tojást!
- Kevés tüntetőt!
- Sok hosszú hétvégét!
- Szép tüzijátékot!
- Eső mentes halottak napját!
- Sok csoki mikulást!
Nő vagyok, nagyon nő
Ma sikerült 2 órát bolyonganom Budán.
Meg kell, hogy mondjam Buda sucks. Mondanám, hogy pesti lány vagyok, de még az sem. Tömeggal akartam menni, de Áron meggyőzött, hogy ne legyek már olyan Nyúl. 40 percen keresztül mentem körbe karikába, mert hol nem jó felé kanyarodtam, hol parkoló nem volt.
Majd sikerült megállnom a kocsival és 25 percet sétáltam a szakadó esőben a címhez, amit keresem. Közben 12x kértem telefonos és egy mentős útbaizagitós segítséget.
Hazafelé álltam a dugóban. Még mindig esett az eső, a kocsi pedig el kezdett füstölni. Én meg bepánikoltam. Nem tudtam, hogy mi lehett a gond. Ezért az első adandó alkalommal megpróbáltam kievickélni a tömegből, de eltévedtem. Megint. Közben reménykedtem, hogy csak pára és nem a motor akar leégni.
Hazaértem. Nem megyek Budára egy ideig. Maximum ha visznek legyen az tömeg, taxi vagy a Farkas. Lehet mégis Áronnak lesz igaza és kezdek Luxusnyúl lenni...
hullámvasút
Olyan az életem, mint egy hullámvasút. Egyszerre vagyok hihetetlenül boldog és szomorú.
Boldog vagyok. Nagyon. Pénteken volt másfél éve, hogy azon a májusi éjszakán levedlettem boszi énem és nyúl lettem. Egy éve pedig gyűrűs nyúl.
Minden annyira egyszerű és magától értetődő, mintha mindig is így lett volna.
Új családtagunk is van péntek óta. Csodaszép új pacit kapott Áron. Soha nem volt még ilyen szép autónk. Pont így néz ki.
A másik oldalon meg ott vannak keresztapámék, akik konkrétan az anyagi csőd felé sodródnak olyan iramban, amit felfogni sem tudok. Hevesi kis faluban élnek. Nincs munka, nincsenek kilátások. A faluban éjszakánként betörnek a kertekbe és leölik a disznókat. Hiába vannak otthon, nem mernek kimenni az emberek.
Keresztapám minden reggel 4 órakor kel, hogy időben beérjen a munkába, mert nincs 100eFt-juk, hogy megcsináltassák a hitelre vett Suzukit, aminek a részleteit nem tudják fizetni. Annyi a bevételük mint amennyit a csekkekre fel kell adni. Hulladékkal fűtenek. Hónapok óta nem láttam mosolyogni. Nem iszik, nem kártyázik, nem játékgépezik. Hétfőtől vasárnapig dolgozik 80.000 Ft-ért. A felesége 27.000 Ft gyest kap.
Lelkiismeret furdalásom van. Mert én annak örülök, hogy ülésfűtés van a seggem alatt, meg két oldali klíma. Mert mi minden hónapban étteremre költünk annyit, mint amiből ők egy hónapig ennének.
Sajnálom őket. De azt is tudom, hogy amink van, azért nagyon keményen megdolgoztunk mind a ketten. Nem a lottón nyertük. Azt is tudom, hogy mindenki a saját életéért felelős. Csak utólag és kívülről könnyű okosnak lenni. A tehetetlenségnél pedig nincs rosszabb.
Lájf
Mostanában a hülyére holt fáradtra dolgozom magam. Korán reggel megyek el, késő este érek haza, közben meg viaskodom az elmaradásaimmal, a napi szinten feltornyosuló operatív aktatologatásokkal, meg a bónuszban érkező lipótmezőről szabadult elmeroggyantakkal. Mert aki emberekkel foglalkozik, az viselje a következményeit.
Tegnap például két kedves történetem is volt. Megjelent egy hölgy, aki másfél éve vett egy szoknyát, hogy ő ráébred, hogy neki ez annyira mégse tetszik. Mi ilyenkor a teendő? Két pislogás között mosolyogva elmondtuk, hogy ez már a jogszabályban foglalt 3 munkanapon kicsit túl van...
Előtte fél órával ment el az aktuális kedvenc családunk. Kisfiú (32 éves) kinézett a netről egy bakancsot. Engem 3x felhív telefonon. Elmondom neki, hogy meg tudjuk hozni a kért bakancsot, de ezért meg ezért meg ezért nem azt javaslom, hanem egy másikat, ami van is, jobb is és 1000 Ft-al drágabb. Fasza. Beküldte anyukát nézelődni. Neki elmondtam megint ugyanazt. Majd megint felhivott hősünk, hogy akkor mégis mi a helyzet a bakanccsal, elmondtam neki megint, hogy a javasolt darab méretben is van, jó is, jöhet is. Másnap megjelent a szent család. Anyuka, apuka és hősünk (hasitasi, kokásing, tüdőnaci, fehér zokni...) Nem viccelek, 2 órán keresztül próbált 1 fajta bakancsot. Mászkált a boltban, a bolt előtt, pilla szemekkel nézett a szülőkre, hogy jóvá lesz-e hagyva. A folyamat végén victroy, anyuka rábólintott, hasitasiból pénzt ki, bakancs kifizet, jobbra el.
Anyuka apukával másnap vissza, hogy hősunk otthon felpróbálta a bakancsot és hogy az rettentően nyomja csak az egyik! lábát(az agyát maximum). Biztosan hibásan van benne az műanyag kapli. (Lemértük, megnéztük, az ég világon semmi baja nincs a bakancsnak) Pénz vissza, szent család el...
Terhes
Kiver a víz, mikor az influneza oltási mizéria miatt az állapotos nőket folyamatosan terhesnek hívják.
Olyan mintha valami ragványos kórság lenne rajtuk, amitől meg kell szabadulni. Miért nincs erre az állapotra egy szép magyar szó, ami nem giccses, de mégis visszaadja, hogy ez mekkora öröm a legtöbb embernek?
Cold
Úgy néz ki, hogy bekövetkezett, amitől hónapok óta félünk. Reggel jéghideg volt a radiátor és nem volt meleg víz.
Update: Úgy néz ki, mégsem. Vettem is egy forró fürdőt.:)
Szeptember 11.
Két éve, hogy már nem él. Néha olyan, mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, de van olyan is, hogy úgy érzem az egész tegnap történt.
Sokat tanultam tőle.
Megtanultam általa értékelni az élet apró örömeit, amit a mindennapi rohanásban hajlamosak vagyunk elfelejteni. Hogy milyen fontos egy ölelés, hogy nem lehet elégszer mondani: szeretlek és, hogy köszönöm. Láttam, hogy mire képes az akarat és az ember önmagába vetett hite.
De az út végén az ember egyedül van. Magával, a múltjával, a tetteivel. Ott már nincs de... Nincs majd....Nincs holnap.
Csapatépítés sucks
Egyedül aludni szar (nekem).
Keresem a helyem. Matatok. Molyolok. Internetezem. Közben meg lassan már hajnalodik.
Most meg olyan vagyok mont a mosott fos. Megyek inkább főzők egy forró tejeskávét.
Allergia
Lényegében non stop folyik a takony az orromból. A jobb szemem pedig megint bedurrant. Piros és fáj. Kicsit úgy nézek ki mint egy női Quasimodo, akinek egy papírzsepi lóg az orrából.
Nem tudom, hogy mikor lesz ennek vége, de már nagyon nem bánnám.
fityfiritty
Nem tehetek róla, jelenleg a szófosós énem elment máshova szót fosni. Mostanában nem jön a múzsa, nincs ihlet. Reklamálni az informácós pultnál balra a sor végén lehet.
Egyébként minden sunshine és happy. Nincs semmi baj. Azt leszámítva, hogy egy hete patakokban folyik a taknyunk az allergiától.
Csak hogy Verust is bosszantsam egy kicsit, szuper gigantikus krízishelyzet van a fürdőszobában. Betelt a fülbevalós falam. Vasárnap pedig egy ilyen fülbevalót kaptam a Wampon Árontól (csak kékben):
őszőkesége
Elindultam ma Zsuzsihoz az Erzsébet térre. A Keletinél szálltam fel a piros metróra. A Pillangó utcánál lett gyanús, hogy rossz iránybe megyek, mert a Deák térnél nem igazán jellemző a verőfényes utcai világosság a peronok mentén.
Ez van, ha az ember újságot olvas bámészkodás helyett...
Repülő nyúl és farkas
Áron harmincadik születésnapjára az volt a meglepetésem, hogy szerveztem neki Hebron segítségével egy sárkányrepülős röptetést.
Beültettem a kocsiba és elindultunk Dunakeszire. Út közben a Farkas gondolt mindenféle dologra a kutyasétáltatástól az ejtőernyős ugrásig. A végén csak lebuktam, mert kiderült, hogy a Repülőtéri útra kell mennünk, szóval a kutyás buksisimi kiesett...
Aztán mikor odaértünk én is meglepődtem úgy igazából, mert kisült hogy én is repülhetek.
Nagyon jó volt. Szerencsém volt, hogy az Áron repült előrször, mert sok huncutságot elmesélt, úgyhogy én már nem pisiltem be, mikor ki lett kapcsolva a légcsavar...
Konklúzió: megyünk még máskor is.
Nőből vagyok...
Kedden volt egy igazi autós városban bolyongásom.
Budapest, Üllői út. CET 13.00 inulás
Budára kellett árut vinnem. 14.00 óráig kellett volna odaérnem.. Eleve már az is kaland volt, ahogy a Margit hídról rá tudtam vergődni a rakpartra, mert lámpa óne. Három sávon kamikáze módjára átsiklani kész cirkuszi mutatvány. Mission complete.
CET 13.40
Kétszer voltam már a cégnél korábban, de egyszer sem én vezettem, ergó meg tudtam volna mondani, hogy út közben hány kirakatot láttam és piros háztetőt, de hogy merre kell menni, az olyan balladai homályba veszett nálam. Gondoltam majd lesz valami.
Rátaláltam a helyes útra, csak elvétettem egy bal kanyart. Marmint egyenesen kellett volna mennem. Ott lett gyanús a dolog, hogy hitelen elkezdett az út lefelé menni, ez a cég meg kb. az Andok lábánál van. Valamit elszúrtam.
Újratervezés.
CET 13.49
Azt hittem, hogy mégsem az első lámpánál kell balra kanyarodnom. Talán a második. Igen, biztos a második. Mikor kb kiértem a búzamezők szélére, rájöttem, hogy mégsem. Valamit megint elszúrtam.
Újratervezés.
CET 14.03
Végre megtaláltam a helyes utat. Motor leállít. Eső leszakad. Felhőszakadás. Mire bevittem az árut, kb úgy néztem ki, mint a szopott gombóc.
CET 14.15
Áru átadva. Már csak haza kéne jutni. Gondoltam az lenne a legegyszerűbb ha rávergődnék a Margit hídra. Rakpart. Táblácska, Margit híd jobbra. Zsófika bekanyarodik. Kétfelé lehet balra menni. Gondoltam próbálkozzunk a kisebb íven. Villamos sín. Gyanús. Felettéb gyanús. Hát nem visszajutottunk ugyanoda?
Újratervezés.
Na akkor talán legyen a nagyobbik ív. Az jól rávitt arra a kétsávos utcára, ami meg sem áll a Moszkva térig. Akkor legyen. Majd én ügyesen bekanyarodok a Mamut háta mögött, ott jól megfordulok és rájutok a Margit hidas útra. Szépen körbementem. Mit látok? Szemben villamos megálló. Kötelező haladási irány jobbra. Yessss. Na akkor gondoltam, a Margit hidat hagyjuk.
Újratervezés
Budafoki út. Erzsébet híd. Na ez már ment, mint a karikacsapás. Az Astóriánál elüldögéltem a kocsiban egy röpke fél órácskát a dugóban ülve (de itt már voltak kirakatok).
Hipp hopp 16.04-kor már otthon is voltam.
Na ezért nem leszek én soha Hajtás Pajtás...
UI: Itthon a ház udvarában pedig megtámadott egy csivava. Jelentem, még élek.:)
Joni Mitchell
Hónapról hónapra rájövök, hogy milyen szerencsés vagyok.
So me
Az mennyire tipikus, hogy lemosom az ablakot és 3 perccel később elkezd szakadni az eső?
Viszont a nadrág, amit névnapomra kaptam Árontól és pénteken érkezett meg hozzám Mannus és fél családja közreműködésével, tökéletes. Egy picit kell esetleg felhajtani a szárából, de pont olyan, mint amit már két éve keresek. Happy end.
Szegény Farkasom lebukott a szülinapi meglepetésével. De így jár az, aki egy agyalgó és összeesküvés elméleteket gyártó nyúlnak elejt egy félinformációt. Volt meglepi, nincs meglepi...:(
Superhiro vagyok!
Tegnap egy piciny presszió után újra elmentem futni. Megint olyan lettem mint a leszázalékolás előtti nyugdíjas mama lajhár. Ma este azt hiszem kicserélem a tartós elemeimet, hogy inkább duracell nyuszis legyek, mert azt hiszem az kicsit szexibb.
Nem mellesleg odatanyázott a Giants amerikai foci csapat az Orcy kerti focipályára, úgyhogy nosztalgiázhatok egy kicsit és nézegethetem futás közben a cicanaciban feszülő formás férfipopsikat. Kell ennél jobb motiváció?:D
Mostanában elkezdtem elejéről olvasni a kicsi malacot, ami azért a kedvenc kismama blogom nem is olvasok más kismama blogot, mert nem az a tündibündi öngyölöbögyölő az én gyerekem a világbéke és a szeret forrása stílusú. De vicces, hogy az embernek rögtön instant gyerekszülhetnékje támad az olvasásától.
Gondolom ennek hatására azt álmodtam, hogy 2 kislánnyal vagyok ikerterhes. Konkrétan akkora voltam mint egy megtermett bébibálna és szüppögve sírtam minden reklámon és Kozsó számon biztos a világbéke és a szeretet forrása miatt...
Kicsit megkönnyebbülve ébredtem, hogy se bébibálnává, se Kozsó klónná nem transzormálódtam álmomban.
Viszont ez a kislányt elfogadnám. A pólóval együtt.
Lenni és nem lenni
Szeretem a kórházban játszódó sorozatokat. De nem a vészhelyzet jellegűeket, ahol minden részben 12 húsosládányi vér folyik el és ordítva amputálják az emberi testrészeket, hanem sokkal inkább azokat, ahol az emberi sorsok, érzések kerülnek előtérbe.
Miért?
Eszembe juttatja, amit sokszor mindannyian hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden nap ajándék és, hogy nem mondhatjuk elégszer azt, hogy szeretlek. Soha nem tudhatjuk, hogy mikor lesz az utolsó találkozás, az utolsó csók, az utolsó ölelés, legyen a másik 25 éves vagy 60, legyenek azok a szüleink vagy a szerelmünk.
Halhatatlannak hisszük magunkat és a szeretteinket. Pedig elég ha egyszer nem adják meg az embernek az elsőbbséget vagy rosszkor lép le a járdáról. Volt és nincs között sokszor egy pillanat, egy centi a különbség...
Fáradt
Mostanában annyira fáradt vagyok, hogy lassan állva elalszom. Sok a munka, nem haladok úgy vele, mint ahogy szeretnék. Bent a boltban is egy csomó mindent szeretnék megvalósítani, amihez időre, pénzre de leginkább rengeteg munkára lenne szükség.
Viszont a hétvégén átrendeztük az egész üzletet. 3x akkora tér lett. Ma lecseréltük a táblát. Kezd tényleg pofás lenni az egész. A webshop is kezd alakulgatni bár azzal is tömérdek apróság van még, mint pl az a 3 katalógus, ami még ott figyel az asztalomon, amit fel kellene vinni...
Az utóbbi két hétben a futáshoz se volt erőm. Pedig újra el kellene kezdeni, mert hiányzik és megint kezdek egyre nagyobb lenni. Úgy néz ki, hogy mostmár ez is egy must have.
Utolsó kommentek