Nő vagyok, nagyon nő

Ma sikerült 2 órát bolyonganom Budán.

Meg kell, hogy mondjam Buda sucks. Mondanám, hogy pesti lány vagyok, de még az sem. Tömeggal akartam menni, de Áron meggyőzött, hogy ne legyek már olyan Nyúl. 40 percen keresztül mentem körbe karikába, mert hol nem jó felé kanyarodtam, hol parkoló nem volt.

Majd sikerült megállnom a kocsival és 25 percet sétáltam a szakadó esőben a címhez, amit keresem. Közben 12x kértem telefonos és egy mentős útbaizagitós segítséget.

Hazafelé álltam a dugóban. Még mindig esett az eső, a kocsi pedig el kezdett füstölni. Én meg bepánikoltam. Nem tudtam, hogy mi lehett a gond. Ezért az első adandó alkalommal megpróbáltam kievickélni a tömegből, de eltévedtem. Megint. Közben reménykedtem, hogy csak pára és nem a motor akar leégni.

Hazaértem. Nem megyek Budára egy ideig. Maximum ha visznek legyen az tömeg, taxi vagy a Farkas. Lehet mégis Áronnak lesz igaza és kezdek Luxusnyúl lenni...

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr701583910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.09. 09:35:07

nem értem miért beszélt le a békávéról áron, aki csak egyszer is betette a lábát budára mostanában autóval, az ugyanígy van vele, mint te szerintem. meg azért se értem, mert ha nem kellett árut vinni, akkor sokkal sokkal gyorsabb is, persze nyilván attól függ hova mész pontosan.

kerikak 2009.12.09. 10:31:24

egy gps segítene az autóban :) állítólag nem drágák

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.09. 13:07:32

nem biztos, mert a dugókat és útfeltúrásokat -lezárásokat az se mutatja.

valmont 2009.12.09. 21:53:41

Mentségemre szóljon, Nóri, hogy gyakran járok arra (a János Kórház környékéről van szó), tapasztalataim szerint nincsenek nagy dugók és napközben parkolni is elég könnyű arra. Persze rá kell érezni a budai közlekedés ízére, de ez csak az esünk-kelünk módszer alkalmazásával lehetséges. Szegény Nyulam most pont esett :) Ja, meg az eső is. Szerintem ilyen időben 10 emberből 9 a kényelmes meleg autót választja a retek BKV helyett, dugótól és parkolási problémáktól függetlenül - ha teheti :)

hajdú 2009.12.09. 23:51:36

@kerikak:
És valóban! :)
(Sőt a múltkor még nekem is mutatott újat a navi azon az útvonalon, amin amúgy már ezerszer mentem, csak sosem ott kanyarodtam be, ahol mutatta, hanem eggyel előbb, és szabálytalanul...)

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.10. 00:15:15

@valmont: igen, az eső tényleg beülteti az embereket az autóba. a jános kórház mondjuk környéke tényleg nem gáz, én is azt tapasztaltam, de amíg eljut oda az ember! :)

én múltkor véletlenül keveredtem át budára (ne mondjatok semmit :) na azt a szerencsétlenkedést, amit műveltem, mire visszajutottam... pedig általában jól tájékozódom...

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2009.12.10. 00:17:15

@hajdú: én nem szeretem a gps-t, nem bírom megszokni. (mondjuk nincs is, kocsim se, mindig csak más tollával ékeskedem :) meg nem is bízom benne, engem többször navigált szarul, mint jól. a saját szememben meg józan eszemben bízom, mondjuk az egyirányú utcákat, dugókat és útfeltúrásokat az se tudja magától :)

hajdú 2009.12.10. 08:58:45

@_hebron_:
Hát, a GPS-re szerintem nem szabad teljesen ráhagyatkozni, csak amikor éppen nem tudod, hogyan tovább. Nem tolószéknek kell használni, hanem mankónak, nem vakvezető kutya, csak egy útitárs, aki segít, ha kell. (Ezt nem rád értem csak egy hasonlat :))) Amúgy az egyirányú utcákat tudnia kell (rossz térkép volt abban, ami téged félrenavigált, kell szerezni bele egy jobbat), a TMC vevővel (forgalmi infók) felszerelt GPS pedig elvileg már a dugókat, útfeltúrásokat is tudja...

mitro 2009.12.10. 09:38:37

@hajdú: Kösz, épp mondani akartam. Sőt még a baleset miatti pár órás lezárásokat meg az extrém időjárást is :)

dex.ion 2009.12.10. 22:30:51

tmc mo-n?
szép álom, csak még a gyerekbetegségeivel küzd, nagyjából többet árt, mint amennyit használ...
ezt érdemes elolvasni a témában: gyurciblogja.blogspot.com/2009/03/magyarorszagi-tmc-adas-helyzete.html

hasonló tapasztalataim vannak nekem is

hajdú 2009.12.10. 23:07:16

@dex.ion:
Lehet, de ez eleve hab a tortán, minden plusz infó csak segít, nem? Úgy kell felfogni, hogy ott a két szép szeme az embernek, annak higgyen, meg ott a GPS, ami segít, ha a két szem kevés. Én megyek, amerre én gondolom, de azért emellé jól jön egy térkép, amit ráadásul lapozgatni sem kell. (Amúgy meg volt már, hogy megbántam, hogy nem a navira hallgattam, de legalább tudom, hogy arra is mehetek legközelebb.)

mitro 2009.12.11. 00:15:19

@dex.ion: Igen, lehet, hogy még gyermekbetegségekkel küzd, nem olyan régen indult be egyáltalán a magyar tmc adás. Ha nem is teljesen használható még (én nem használom:) hamarosan valszeg az lesz.
süti beállítások módosítása