Éljen a Munka Ünnepe!

Reggel a rendhagyó szerdai parázsos buli után sikerült 11 óra körül magamhoz térni. Lefőztem magamnak egy lórúgás erejű feketét és csík szélességű szemeimmel blogoltam egy kicsit ébresztésképpen. Aranyhaj feltünése kellően kitágította a pupilláimat, el is menekültem inkább takarítani.

Három óra körül el kezdtük szervezni a Totyához menő delegációnk elindulását. Nem tudom, mostanában mi van velem, de rendszeresen elkésem mindenhonnan. Nem sokat. 5-10 percet. Pedig próbálok időben elindulni. Csak az univerzum nem szeret engem. Ha kilépek a kapun, már csak a busz farát látom. Beállok a buszmegállóba és a másik oldalon már elment 3 busz, az enyémen még a  hajladóság sem mutatkozik meg a szállító járművem megérkezésére. Most is így történt, csak éppen a villamossal. Bosszúból fogtam magam és elsétáltam a Nagyvárad térig. A következő villamossal egyszerre érkeztünk meg a célállomáshoz. Szép idő volt, csicseregtek a madarak. Nem bántam. Csak ekkor már baromira késésben voltam...
Sikerült a metrónál nutellát venni Mannusnak a palacsintába és a szerelvényt is még éppenhogy futva elértem. Célegyenes.
Ülök a metrón. Szépen el kezdtem fogalmazni, a "sorry, de késni fogok" témajú sms-eimet. Úgy az Árpád hídnál járhattam, mikor pittyeg a telefonom. Megnézem. Zone sms. "Árpád híd"
Felnézek. Árpád híd. Gyanús. Felettéb gyanús. Sms vissza. "Akkor egy metrón ülünk." Ekkor már csörgök.
-Hányadik kocsiban ülsz?
-Nem tudom. Második?
Három megálló alatt Zone drága elküzdötte magát az előttem lévő kocsi végéig. Úgyhogy a végállomásra úgy érkeztünk meg, hogy csak egy ablak választott el bennünket egymástól. Manna és Totya már egy padon ücsörögve vártak bennünket.
Maratoni gyaloglás következett Totya téli-nyári rezidenciájához, amit a városi puhányok nagyon nehezen vettek tudomásul. Majd fel a 3. emeletre. Botrány. Legközelebb hordárokat is követelünk. Ugye? ;)
Az estebéd már össze volt készítve. Mannus hozott narancsot, citromot. Készülhettek a fincsi limcsik. Zone bekavarta a palacsinta tésztát. Szép lassan elkészült a csirke, ami isteni volt (igen, megtartjuk a szakácsot:)) A gondok ott kezdődtek, mikor ki kellett volna sütni a palacsintát. Első bukkanó, nincs olaj. Második, nincs serpenyő. Megoldottuk. Mármint Zone megoldotta.;)
Pukkadásig ettük magunkat nutellás palacsintával. Főleg Mannus, akinek minden egyes darabot meg kellett kóstolnia, hogy nem romlott-e. Ezt az önfeláldozást!:D
Betelepedtünk a gép elé és megnéztünk két dvd-t. Az elsőnél még magamnál is voltam. Mannussal szépen befészkeltük magunkat Zone vállaira. Olyan kényelmes volt így, hogy a második filmre már csak nyomokban emlékszem. Bár amire igen, az sem hagyott mély nyomokat bennem...
A fiúk készülődni kezdtek az esti bulira. Tusolás, vasalás, séró belövése, taxi hívása, indulás. Érzékeny búcsút vettünk egymástól a Nyugatinál és mi lányok külön  kocsival hazaindultunk. A taxisnak sikerült a Nyugatitól kb a Lánchídon kereszül eljutnia hozzám...érdekes volt. Remélem Mannust nem Csepel felé vitte haza.

Már az ágyamban fekve elmerengtem, hogy mennyie szürrálisan zseniálisan összeillunk mi négyen. Igaz, nem mindig kék az ég és vannak néha összezördülések és bedurcizások, de elég egy nagy ölelés, egy szívlapátos fejbe kólintás vagy egy jelentőségteljes egymásra nézés és helyre is állt a rend a Paradicsomban. És ezért vagyunk mi a fantastic four.:)

Összefoglalva a tegnapi nap egyszerüen űberszupcsi volt! Imádlak benneteket és a vendéglátást pedig köszönjük szépen a drága Totyának! Csak arra vigyázzon drága uram, nehogy nagyon oda szokjunk magához. ;)

Azért meg egészen apró darabokra, szilánkokra, cafatokra szakad a szívem, hogy este nem tudok csatlakozi hozzátok a Parázsban...de azért érezzétek nagyon jól magatokat nélkülem is.:)

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr5450732

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: DjZoNe blogol 2008.05.02. 12:10:12

TévhitAbban a tévhitben éltem, hogy nekem a hétvégén jelenésem lesz Dunapatajon, méghozzá Robi nevű unokatestvéremnek lesz esküvője. De szerencsére, még időben kiderült, hogy nem ezen a hétvégén lesz, hanem teljes 2 hét múlva Ilyen apr...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.05.02. 12:13:18

Ezért ajánlottam egyébként, hogy hívok én taxit, akkor nem visznek a fél városon át, mert vagy olyan jön értem, aki ismer, vagy attól megrettennek, hogy törzsutas, és őt nem merik szopatni :)

Manna 2008.05.02. 14:53:16

Köszönjük, hogy vagy nekünk. Hidd el, a mi szívünk is szétszakad, hogy nem leszel velünk. Hiányozni fogsz nagyon. Este hívunk még! Azért vigyázz azzal a malaccal...:)

V. 2008.05.02. 18:08:30

Úgy látszik én minden "orgiábó" kimaradok :)

Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.05.03. 20:54:44

kedves V

ez egy klasszikus teptel magadnak egy IJK-t esete.


peace
TotYa

Kieran Hayes 2008.05.05. 16:05:24

úgy látom, egyre előrehaladottabb állapotba kerültök :DDD