Nagy medve

Kislány korom óta, most van először olyan időszak az életemben, hogy nincs kutyám. Vagy legalábbis nem teszek úgy, mintha lenne.

Az első kutya, aki valóban a társamnak nevezhettem, Rexi a farkaskutya volt. Végigkísérte a tinikoromat. Ott volt az első szerelmes pillantásoknál, a nagy bandázásoknál, az éjszakai szallona sütéseknél és mikor egyedül futottam a dombon. Elkísért szinte mindenhova. Nagyon szerettem. 16 éves volt mikor el kellett altani. Egyedül voltam otthon mikor jött az állatorvos. Csak feküdt az ágyában, felemelte a fejét és rám nézett a szomorú szemeivel.

Nem sokkal előtte kaptam meg egy fekete kis gombócot. Ő volt Lizi, az újfullandi szuka kutyus. Már az első héten ellopták tőlunk. Szinte titkosszolgálati eszközökkel (kocsma) sikerült kiderítni, hogy ki vitte el. Egy panelház 9. emeletéről hoztuk vissza.

Hihetetlen okos kutya volt. Nem engedtük be a házba, de ha tehette mindig beosont. Kififikázta az egész családot. Rájött az összes szokásunkra és ha tehette, mindig átvágott minket. Mindig megérezte ha szomorú voltam és megpróbált megvígasztalni. Ha melletem volt sosem féltem. Vele elmentem volna még a világ végéig is. Hatalmasakat barangoltunk a mögöttünk lévő erdőkben és jó volt nézni, ahogy egy forró nyári napon a patakba ugrott örömében, hogy egy kicsit lehűtse koromfekete bundáját.

Kísérteties volt egyébként ahogy az emberekkel bánt. Nagyon békés, jámbor jószág volt. Fát lehetett vágni a hátán, de ha megérezte, hogy félek úgy odaállt mellém, hogy ember volt a talpán aki közelebb mert jönni.

3 éve eladtuk a hatalmas családi házat. Nem volt még másik választva, mindannyian albérletben laktunk. Az új lakók megszerették őt, így maradhatott a régi kertben, a megszokott házában, közel a patakhoz. Egyszer láttam utána, hogy elköltöztünk. Gyáva voltam többször a szemébe nézni. Feküdt a kertben, nevén szólitottam. Rám nézett. Először mintha meg sem ismert volna. Lassan jött oda a kerítéshez, mint aki nem hisz a szemének. Nyalogatni kezdte a kezem és szűkölt, mintha számon kérte volna, hogy hol voltam eddig. Tudtam, hogy igaza van, hogy cserben hagytam. Akkor láttam utoljára. Képtelen voltam többször visszamenni.

Kislány koromban mindig arról álmodoztam, hogy majd ha családom lesz egy szép házban fogunk lakni egy tó partján. Este a víz szinén látszanak a csillagok, az ablakban ülve majd nézhetem a vizet és hogy az én gyerekeimnek is lesz egy olyan kutyája, mint nekem volt Lizi és Rexi. Akikre rá merném bízni az életüket, mert tudom, hogy meghalnának értük. Mert ők meghaltak volna értem...

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr3707115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gastro, missing in action 2008.10.13. 11:20:22

Hát már ne is haragudj, de ezért egy nagy ejnye-bejnye jár!!!!
Kutyát elhagyni?!?!?! Még akkor is, ha nem fér el?! :-O