Ajándékok mindenkinek

Jön a Karácsony. Mit jön, száguld felénk. Én meg osztok, szorzok, hogy hogyan fogok mindent kihozni a végére. Mert ugye meg van fejben, meg papíron is (szenilis vagyok) a lista, hogy kinek mit szeretnék venni.

Néhány éve elegem lett abból, hogy mindenkinek hasznos ajándékokat veszük. Anyu mióta az eszemet tudom, valami háztartási kütyüt kapott. Kezdve a botmixertől a kenyérsütő géppel bezárólag. Volt olyan év is, mikor hamarabb adtuk oda az ajándékát, hogy le tudja turmixolni az esti halászlé alapot. Nevetséges, nem?

Mégsem, inkább szomorú. Mert tudtam én, hogy anyukám egy botmixernek örül a legkevésbé. Az nem ajándék, amivel egyrészt dolgozni kell, másrészt szükséges rossz, amit úgyis meg kellene venni. De akkor ez fért bele a családi költségvetésbe.

Karácsony az az ünnep, amikor olyan ajándékot szeretnék adni, amit a másik nem venne meg magának. Nem feltétlenül azért, mert drága, hanem mert nem is feltétlenül tud róla, hogy ő arra vágyik, vagy szeretné. Lehet az valami haszontalan apróság is, nem feltétlenül a Koh-i-nor gyémánt.

Gyerekként két féle ajándékot különböztettünk meg: a keményet és a puhát. A puhában ruha volt, az akkori fejjel felesleges és elpazarolt kiadás volt, amit igazán Barbie babába is fektethettek volna a szülők. A másik és ugye lényegesebb, a kemény csomagolású doboz volt. Ez rejtette a játékokat.

Életem egyik legemlékezetesebb karácsonya egy budapesti volt, még egészen kislány koromból. A dédimnél voltunk szenteste. Anyukám varrt nekem ajándékba függöny anyagból egy menyasszonyi ruhát. Emlékszem még fátyol is volt hozzá. Egész este nem lehetett leimádkozni rólam. Hónapokkal később is abban parádéztam. Nem is olyan régen beszélgettünk erről anyuval és elmeséltem neki ezt a Karácsonyt, hogy nekem az milyen sokat jelentett és milyen kedves emlék még a mai napig. Anyu meg majdnem sírva mesélte, hogy neki az a Karácsony este az egyik rémálma volt, mert annyira szegények voltunk, hogy nem volt pénze rendes ajándékokat venni nekünk, ezért varta a ruhát is, hogy azért legyen a fa alatt valami. Én ebből gyerekfejjel persze semmit nem vettem észre. Boldogan masíroztam a fehér függönyruhámban...

Már nem érdekel, hogy puha vagy kemény a csomag a fa alatt. Sokkal fontosabb, hogy mindenki ott üljön alatta, akit szeretek. Izgatottabban várom, hogy ki hogyan örül az ajándékoknak, mint hogy én mit kapok. Már nem az a legfontosabb, hogy kiragasszam az ablakba a Jézuskának írt listámat, amit utána anyuék leleshettek és biztosra mehettek. Már nem kutatnám át a házat, hogy tudjam mit fogok kapni. Sokkal jobban örülök annak, ha fogalmam sincs, hogy mit rejt a másik által gondosan (vagy kevésbé gondosan)  becsomagolt doboz.