2012

Lassan véget ér ez az év is. Sűrű év volt, talán soha ennyi dolog nem történt velem. Nem voltam ekkora magasságokban és mélységekben még életemben.

Ma véletlenül belefutottam az egyik kedvenc fashion bloggerem videójába, melyben csodaszép képekben megköszöni a 2012 évét. Kicsit elszomorodtam és elgondolkodtam. Nézve az ő vidóját futkosott a hideg a hátamon és irígy voltam. Ilyen, mikor valaki megéli az álmait. Aztán rájöttem, hogy igen, de ezek az Ő álmai voltak, nem az enyémek.

Évekig arról álmodtam, hogy családom lesz. Szerető férjem és csodaszép kislányom (esetleg kettő). De mikor megkaptam, nem tudtam vele mit kezdeni. Úgy éreztem, összedől az én kis megszokott, kényelmes életem. Szerettem a munkámat, szerettem dolgozni és irányítani a dolgokat. Most már nem én vagyok a főnök. Egy fél éves alatvalója lettem. Bánom? Nem. De néha hazudnék, ha nem jutna eszembe, milyen volt a régi életem.

Aztán szétnézek a baráti körömben és látom, hogy mennyien mindenüket odaadnák, hogy éljék az Én életem és hogy ne csak nézzék az én videómat...

  • Azt a pillanatot, mikor meghallottam az első szívdobbanását a kórházban, miután Áronnal végigszáguldottunk a városon attól rettegve, hogy már nem mozog a hasamban.
  • Sem azt, mikor véresen, pattanásos orral, ordítva a mellemre fektették és csak mi hárman voltunk a világon azon a pillanatban. Áronnak pedig potyogtak a könnyei.
  • Azt sem, mikor a lépcsőn fölfelé menet először átkarolta a nyakamat. Ekkor éreztem igazán anyának magamat.
  • Azt a büszkeséget, mikor először átfordult az ágyában, én pedig kikaptam és pusziltam ahol értem.
  • A fülig majzos arcát, mikor először kóstolta  a sütőtököt és a répát.
  • Mikor délután arra ébredek, hogy simogatja az arcomat a kicsi kezével és rám nevet a hatalmas szemeivel.
  • Nézni őket, ahogy minden reggel játszanak az ágyban. Anna pedig visongat örömében.
  • Látni minden este, ahogy Áronra néz és felragyog a szeme, mikor belép az ajtón.

Nehéz? Sokszor igen. De nem adnám ezt egy gyárnyi Manolo Blanikért vagy egy egész Eiffel toronyért sem....mert ez már az én életem.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr274952815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.