Plecsni

Ha már bénaságnál tartottunk, a minap pakolásztam a boltban. Szép nagy dobozokat. Éppen az egyiket cipeltem jobbról balra mikor elkalibráltam az egyik útvonalát és tiszta erőből nekimentem az asztal sarkának. Meg is lett az eredménye, egy szép nagy tenyérnyi fekete plecsni. Az…

Valentin nap

Bénaság faktorom újra az egekben. A Valentin napi menübe kb 1 deci vérem csipegett csöpögött bele, mert elvágtam egyszer az ujjam a torta sütésénél és egyszer a főétel összevarázslása közben. Mindkét kezemen. Kétszer. Éljen Szent Valentin!

Tegnapi beszerzés

Vettünk egy rakás könyvet, hozzá két olvasólámpát az Ikeában. Indulhat a kultúra maraton.Ezt csak némileg nehezíti, hogy megint begyulladt a szemem és így esténként már olyan fáradt vagyok, hogy összefolynak a betűk és szavak a szemem előtt.Csütörtökön elmentünk a…

Yesssss

Túl vagyunk a fosós hányós vírusfertőzésen. Nem volt egy vicces dolog, meg kell hogy mondjam. Ráadásul napra pontosan egyszerre robbantunk le mind a ketten. Nem tudom mi lett volna velünk, ha anyu nem küld egy ételhordónyi húslevest 2 répával és 2 krumplival. Nem szégyen, ezen…

Még élek

Bocsánat, hogy eltűntem, csak most éppen influenza kommandókkal hadakozunk. Csak úgy, családilag...

Megérdemlem

Fáj a fejem. Nagyon.Nyűgos vagyok. Megérdemlem.Legközelebb ha valaki megkérdezi, hogy kérek-e a halálfejes üveges vodkából jeges citormos egyveleget, a válasz egy nagyon határozott nem lesz.

Félálomban

Üldöznek a nagy szarvú alienek a Pánikból. Bár nekem egyik sem az anyám és nem is akarom vízzel locsolgatni őket. Aztán egyszer csak eltűnnek és én álmomban ott fekszem az ágyban, alszom és hallom, hogy valami pittyeg. Közben azon gondolkozom (álmomban), hogy valami abbahagyhatná…

Felismerés

Ma rájöttem, hogy a plázacica és a bölcsészlány gén hiányzik belőlem.

Áron szerint..

így nézne ki az ideális menyasszonyi ruha:

Napi bevásárlás

Vettünk konyhai sogun kést és teflonos lábost. Már csak konyhamester v gyalu hiányzik és teljes lesz a boldogságom.Tényleg kezdek háztartási gép lenni...

Horror csodanap

Tegnap mikor munkába mentem Hitlerék ültek a mögöttem lévő kocsiban. Férfi és nő rezzenéstelen arccal, tiszta feketében. Még véletlenül se mosolyogtak. 20 percig egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Szomorú volt, hogy két ember eljuthat idáig.Hazafelé beszaladtam az EuroParkba.…

Cipősdoboz

Szerdán csodaszépen becsomagoltam és leadtam az Áronnal közösen összevarázsolt cipősdobozunkat a West End előtt. Volt benne sünimama a gyerekével, gyöngyök, könyv, csoki, dínós fogkefe és fogkrém.Jó érzés volt. Soha nem csináltam még ilyet, de megfogadtam, hogy nem ez volt az…

Posztok

Vallomással tartozom, hogy miért ritkultak meg mostanában a bejegyzéseim. Nagyon egyszerű oka van. Mostanában leginkább Áron fekete csoda laptopjáról szoktam netezni, ami egy ideje bojkottálja a blog.hu admin felületét. Lehet úgy is mondani, hogy sztrájkol, mint mostanában mindenki.…

Szőke vagyok. Nagyon.

Hazafelé szépen lekapcsoltam a villanyt, levettem a fűtést, bekapcsoltam a riasztót és bezártam a boltajtót. Mint aki jól végezte dolgát, elindultam a villamosmegállóba. Felszálltam a villamosra. Jó meleg volt, kényelmesen lehuppantam egy ülésre és elkezdtem olvasgatni. Már…

Zene

Őszintén bevallom, zene függő vagyok. Akkor érzem magam a legjobban, ha valami szól körülöttem. Felvidít, megnyugtat, ellazít, felpörget. Vannak dalok, dallamok, amik beleégtek a memóriámba, bár lehet hogy csak egyszer hallottam őket. Bizonyos helyzetekben mindig az eszembe jutnak.…

Mindannyian mások vagyunk

 Kislány korom óta imádok olvasni. Elvarázsol a könyvek illata, tapintása, textúrája. A középiskolában mindig cipeltem magammal valami olvasnivalót, hogy kitöltsem az üres járatokat. Ha magányos vagy szomorú voltam, fogtam magam és felsétáltam Lizivel a mögöttünk lévő…

Téli nyáfra

Hát hónapok óta a télre vágytam. A hóra, a forralt borra és Töki pomposra a Karácsonyi vásáron, hogy fölvehessem a csodaszép új kabátom. Jelentem, ezt mind ki is pipáltuk.Imádom ha esik a hó. Bentről a meleg szobából forró teát vagy kakaót szürcsölgetve. Igen, ez…

Gyűrű

Nem nagyon tudok mit írni, hogy se rózsaszín nyáltól ne csöpögjön, se tv hiradós objektivitással és jéghidegséggel ne rendelkezzen.Sokan tudjátok, sokan még nem, hogy csütörtök este Áron megkérte a kezem. Én pedig igent mondtam. Itt csillog a kezemen a gyűrű, amire legalább…

Fél év

Ez volt életem legboldogabb fél éve. Hihetetlenül szerencsés embernek érzem magam.

Cicák

Kósza fantomok mászkálnak a lakásban. Cicáknak hívjuk őket.A cicák eszik meg az egész üveg netellát a polcról, a fagyit a hűtőből. Ők égetik el a süteményt és forrázzák le magukat a tésztaszűrés közben. A cicák törik össze a mosogatógépben a boros poharakat és…

S mondá az Úr, ez jó. Maradhat.

A fellegek elvonultak, a blogok maradnak.Majd később lesz evangélium is meg liturgia szentbeszéd, meg minden, de most se kedvem, se időm a dolgokat kifejteni.

antiszoc

Kicsit elegem van most mindenből. Leginkább magamból.Nincs különösebb baj. Remélem, tudom, hogy holnapra elmúlik. De most ez van.Tegnap este komolyan megfordult a fejemben, hogy fogom és kitörlöm mind a két blogot és befejezem ezt az egész ákombákomozást. Egyenlőre nem tudtam…

Ajándékok mindenkinek

Jön a Karácsony. Mit jön, száguld felénk. Én meg osztok, szorzok, hogy hogyan fogok mindent kihozni a végére. Mert ugye meg van fejben, meg papíron is (szenilis vagyok) a lista, hogy kinek mit szeretnék venni. Néhány éve elegem lett abból, hogy mindenkinek hasznos ajándékokat…

Hurkakolbász

Megint egyedül vagyok itthon. Úgy döntöttem ennek örömére ma este bebűnözök. Sül a sütőben a hurkakolbász. Már elővettem a savanyú káposztát, uborkát és a frissen sült bagettet. Egész nap sósat, savanyút akartam enni (mielőtt rákezdene a rajongótábor, nem, nem…

Halottak napja

Soha nem voltam egy temetőbe járós fajta. Nem látom értelmét a sírok mellett üldögélni órák hosszatt. Mindig ez jut az eszembe, ami Gárdonyi Géza sírjára van írva az egri várban: "Csak a teste". Nem érzem annak az embernek a jelenlétét, mert az az ember, aki ott…

süti beállítások módosítása