Szaffy

Be Brave

Tegnap szembe jött velem egy videó, amire sokszor azt mondja az ember, hogy pont jókor, pont jó időben talált meg. Nem szól másról, mint a bátorságról. Arról, hogy kicsi kortól mennyire máshogy neveljük a lányokat és a fiúkat. Hogy míg a fiúkat a kezdetektől arra buzdítjuk, hogy próbálkozzanak, ne féljenek a kudarctól és legyenek bátrak, a lányokat a tökéletességre neveljük. Rájöttem, hogy ez mennyire így van az én saját kis életemben is.

Elgondolkodtatott, hogy én hányszor csináltam ugyanezt, mint a videóban szereplő lányok. Töröltem ki az oldalakat a könyvemből, amin órák óta dolgoztam, mert visszaolvasva nem volt tökéletes. Hajtottam tovább az üres helyről, mert nem sikerült elsőre beállnom az autóval és féltem, hogy mit gondolnak a mögöttem várakozók. Jelentkeztem, majd féltem egyedül elmenni egy csoportos edzésre, mert, mégis, hogy fogok én ott kinézni. Hogyan épülnek be az életünkbe, minden nap, napról napra az apró gyávaságok, amit már észre sem veszünk, annyira hozzászoktunk.

Megfogadtam, hogy én a saját lányaimmal máshogy fogom csinálni. Nem hagyom rájuk, ha elsőre nem sikerül egy nehezebb feladat. Nem esem kétségbe, ha egy magasabb mászókára próbál felmászni és majdnem leesik. Bátorítani fogom, hogy próbálja meg újra. Újra. Ha kell még egyszer...és még egyszer. Mert már ő is fél. Fél és meg sem próbálja. Felmászik a mászókára, majd lemászik anélkül, hogy lecsúszna a csúszdán, mert túl magasnak érzi. Meg sem próbálja. Mert Anna 4 éves és már épülnek fel benne a gátak és a saját magát börtönbe záró falak és nekem ezt nem szabad hagynom. 

Néhány hónapja bátor voltam. Annyira, mint még soha életemben. Hoztam egy döntést, hogy kilépek a megszokott, unalmas, felesleges konfliktusokkal teli munkámból, amit több mint 10 éve csináltam és mertem nagyot álmodni. Mertem mást csinálni, mint addig egész életemben.

Be vagyok szarva? Igen. Félelmetes? Igen, rohadtul az. Megbántam? Soha egy percig sem. 

2012

Lassan véget ér ez az év is. Sűrű év volt, talán soha ennyi dolog nem történt velem. Nem voltam ekkora magasságokban és mélységekben még életemben.

Ma véletlenül belefutottam az egyik kedvenc fashion bloggerem videójába, melyben csodaszép képekben megköszöni a 2012 évét. Kicsit elszomorodtam és elgondolkodtam. Nézve az ő vidóját futkosott a hideg a hátamon és irígy voltam. Ilyen, mikor valaki megéli az álmait. Aztán rájöttem, hogy igen, de ezek az Ő álmai voltak, nem az enyémek.

Évekig arról álmodtam, hogy családom lesz. Szerető férjem és csodaszép kislányom (esetleg kettő). De mikor megkaptam, nem tudtam vele mit kezdeni. Úgy éreztem, összedől az én kis megszokott, kényelmes életem. Szerettem a munkámat, szerettem dolgozni és irányítani a dolgokat. Most már nem én vagyok a főnök. Egy fél éves alatvalója lettem. Bánom? Nem. De néha hazudnék, ha nem jutna eszembe, milyen volt a régi életem.

Aztán szétnézek a baráti körömben és látom, hogy mennyien mindenüket odaadnák, hogy éljék az Én életem és hogy ne csak nézzék az én videómat...

• Azt a pillanatot, mikor meghallottam az első szívdobbanását a kórházban, miután Áronnal végigszáguldottunk a városon attól rettegve, hogy már nem mozog a hasamban.
• Sem azt, mikor véresen, pattanásos orral, ordítva a mellemre fektették és csak mi hárman voltunk a világon azon a pillanatban. Áronnak pedig potyogtak a könnyei.
• Azt sem, mikor a lépcsőn fölfelé menet először átkarolta a nyakamat. Ekkor éreztem igazán anyának magamat.
• Azt a büszkeséget, mikor először átfordult az ágyában, én pedig kikaptam és pusziltam ahol értem.
• A fülig majzos arcát, mikor először kóstolta  a sütőtököt és a répát.
• Mikor délután arra ébredek, hogy simogatja az arcomat a kicsi kezével és rám nevet a hatalmas szemeivel.
• Nézni őket, ahogy minden reggel játszanak az ágyban. Anna pedig visongat örömében.
• Látni minden este, ahogy Áronra néz és felragyog a szeme, mikor belép az ajtón.

Nehéz? Sokszor igen. De nem adnám ezt egy gyárnyi Manolo Blanikért vagy egy egész Eiffel toronyért sem....mert ez már az én életem.

Pupuu

Napi 24 órás meló. Hihetetlen felelősség. Hogy soha nem vagy egyedül. Örök kialvatlanság. Kuka az eddigi életed. Rohanvást, fél kézzel reggelizni, ebédelni, vacsorázni a konyhapultnál.

vs,

A pillanat, mikor rád mosolyog. A mozdulat, mikor átkarolja a nyakad. A vigyor, amikor tarkóig szalad a firka. A hiányérzet, mikor nincs veled. A hihetetlen érzés, mikor a tükörképed látod a szemében. Összesündörödni a takaró alatt mint két dinnye és érezni a kicsi teste melegét.

Négercsók

Néha mikor reggel lenézek és egy néger nő mellbimbói merednek vissza rám, hálát adok az Úrnak, hogy ez a parányi információ kimaradt a szexuális felvilágosításomból...

Anna

Lassan a vége felé járunk. 5 hét és kint lesz a kilányunk (pluszminusz két hét). Kicsit ijesztő, de hihetetlen élmény. Kezdek a Barba mama lookhoz is hozzászokni, bár hogy az ember olyan lesz mint egy 3 pupú teve, néha meglepő.  

Pisilni kb 20 percenként járok, a gyerek pedig néha focilabdának nézi a hólyagom.  De ha eltelik egy-két óra és nem mocorog, kétségbe esek, hogy minden rendben van-e vele.

Érdekes, de a szüléstől valahogy annyira nem félek. Sokkal jobban be vagyok szarva attól, hogy ott lesz egy 3 kg-os csomag, akinek az egész élete tőlem függ.

Érzések

Kicsit úgy érzem felkészületlen vagyok. Mindenre, ami a következő hónapokban vár rám. Szeretném, vágytam...vágyom rá, de nem számítottam már most ekkora felfordulásra amit okozott.

Kezdődött az egész azzal, hogy alig férek bele a nadrágjaimba. Ami ugye tudom én, hogy természetes dolog, nő az ember hasa, de hihetetlen érzés, hogy növekszik az emberben egy idegen entitás, miközben én alig tudok lehajolni és nem vagyok képes már behúzni a hasam, mert valaki bent lubickol éppen...és még ez legyen a legnagyobb gondom.

Eddig sem voltam egy összeszedett, precíz picsa, de mostanában kezdem a kriminális szintet súrolni. Elmegyek egy nadrágért, amit másfél óra beszélgetés után otthagyok...nem azt küldöm el, nem annyit számlázok ki, még jó, hogy reggel megtalálom a fürdőszobát egyedül.

Kicsit félek, hogy milyen lesz mikor hónapokig csak szaros pelenkáról fog szólni az életem meg alszik, nem alszikról... Tudom, hogy ez az élet rendje. Azt is érzem, hogy mikor már itt lesz, nagyon fogom szeretni és minden értelmet nyer és megvilágosodik. De addig kicsit szilánkokra hullik az életem...

Cuki nyuszi

Eszembe jutott

Néha nem tudjuk mennyire szerencsések vagyunk.

Női dolgok

Jelentem, itt most picsulós dolgok következnek. :)

Sikerült megrendelnem az esküvői ruhámhoz illő cipőt. Egy nagyon kedves kis boltot talátam a Lehel tértől nem messze. Ők maguk készítik a cipőket, ha nincs a méreteden, a te lábadra gyártják le a kiválasztott fajtát. Ami szintén nem mindegy, több féle sarokmagasságot is lehet választani.  Nagyon szép, nem szokványos fazonokat lehet itt találni és az áruk is egész baráti. Ahhoz képest, hogy kívül belül bőr a topánka és a te lábadra készül, szerintem a 25-29.000 Ft nem vészes.

Ilyen lesz a cipőm, csak ekrü színűben és 7 cm-es sarokkal. Azán az esküvő után pedig befestetem ilyen szép pirosra.

Másik csoda is történt. Teljesen véletlenül betévedtem az Árkádban lévő Mark & Spencer-be. Képzeljétek el, létezik náluk nem csak nyugdíjas találkozóra felvehető, nagyon szép bikini 85D-s felsőrésszel is, legalább 3 fazonban és több színben. Leesett az állam. Be is szereztem egy nagyon szép türkiz színűt. Kb 2 éve próbálok normális fazont találni, aminél a strandon nem én leszek a cicikifittyenős lányka, eddig nem sikerült.

Tegnap hős voltam és elmentem futni. Azt hagytam ki a számításból, hogy az ok, hogy este már nincs olyan meleg, de nem gondoltam, hogy sprintelnem majd az engem kergető 23000 db szúnyog miatt kell, akik végigkergettek az Orcy kerten.

Allergia

Azt hiszem illúzió volt azt hinni, hogy idén megúszom. Taknyom nyálam folyik...

Újévi fogadalom

Rájöttem, hogy nagy vonalakban teljesitettem a 2008. január elsején tett újévi fogadalmam. És ez jó.

Magyarország, én így szeretlek

A májust úgy kezdtük, hogy anyák napjára/május elsejére való tekintettel édesanyám háza elől ellopták a csodaszépen virágzó magnólia fát, amit évek óta féltő gonddal nevelgetett. Gondolom valamelyik helyi leányzó/anyuka szép ajándékot kapott, az én édesanyám meg egész vasárnap pityergett. Boldog anyák napját. Gratulálok.

Két hete leraktunk a bolt mellé és a garázskijáratunk elé is a parkolásgátlókat, mert rendszeresen elfoglalák napokra, hetekre a parkolókat. Más kérdés, hogy nem tudom, hogy valakinek hogy lehet teljesen természetes, hogy szemrebbenés nélkül keresztbeáll két garázskijáraton, majd mikor szolidan szólunk, még ő van felháborodva. A parkolásgátlók lerakása után meg is érkezett az úriember, hogy mi ezt mégis hogy képzeljük és vegyük tudomásul, hogy ami neki jár, az jár (a mi garázskijáratunk elé beállni) és ő ezt meg fogja akadályozni. A folyamat meg is kezdődött, másnapra mind a három parkolásgátló lakatjának elrontották a zárját. A szomszéd boltos rosszabbul járt, neki tövestül tépték ki a szerkezetét, elvégre mégiscsak be kellet álni valahova. Mert parkolót vásárolni derogál. Gratulálok.

Tegnap megérkezett a hetek óta intézet és várt cipőszállítmányunk Olaszországból (előre kifizetve). Nagyon örültünk neki, két év tárgyalásának volt ez az eredménye. Mosolyunk már kevésbé volt őszinte mikor szétszedtük a dobozokat,amiből ötöt valaki már előtte szintén megnézett, belülről. 7 cipő hiányzott, melyeknek a dobozát gondosan visszahelyzeték. Most egymással pimpongozik az olasz és a magyar szállítmányozó, hogy kié a felelősség. Én meg futhatok a pénzem után.

Magyarország, én így szeretlek.

Deák Tomi

Igen, ő lesz a fotósunk.:)

nyuszi ül a fűben...

Moon river

Belvárosi dzsungel

Egy hete egerünk van. Kis huncut mezei egér. Bátor fajta, mert este még elő is merészkedik. Ha azt hiszem, hogy fent van, akkor kiderül, hogy a csokimat zabálja a konyhában. Ha biztos vagyok benne, hogy a konyhában, akkor megjelenik a hálószobában. Ma északa hajnali háromkor arra ébredtünk, hogy jó informatikus kocka egér módjára a számítógépben nyammog, kaparászik...mondanom sem kell, onnantól nem volt alvás.

Esküvői előkészületek...

Minden esküvő szervezésnek vannak vicces és nem vicces pillanatai. Az első nem viccesen már túl is vagyunk. Pipa

Viszont a hétvégét sikeresen zártuk:

• megnéztük az éttermet (csini). Pipa
• megrendeltük a gyűrűket (az enyém csillog). Pipa
• vettünk pánt nélküli melltartót a ruhához (D korsár felett inkább csak úgy tesz, mintha melltartó lenne). Pipa
• ma megyünk szmokingot nézni Áronnak. Fél pipa

Nagyon nagy szerencsénk van, mert apu felajánlotta, hogy ő is belesegít a költségekbe. Így azért majd nem kell senkinek hokkedlin ülnie és angol wc is lesz.:)

Holdviola- Erdő, erdő, erdő

Belemászott a fülembe és nem szabadulok tőle.

Női lélek

Útálom a telet. Stop. Unom a havat. Stop. Befagy a popsim. Stop. Hogy én miért nem tudok így gyöngyöt fűzni? Stop. De ezek csodaszépek. Stop.

Big is beautiful?! 2.

Az utóbbi napokban több posztot, cikket is olvastam azokkal a képekkel kapcsolatban amelyek a V magazinban jelentek meg és kicsit ducibb modellekkel csináltak egy divatanyagot.

Egy éve írtam egy posztot arról, hogy magas, kicsit duci lány létemre is mennyire jól érzem magam. Index címlap lett a posztból. Rögtön nekemestek, hogy ne akarjam már bemagyarázni magamnak, hogy jól nézek ki, mikor bizonyára el elhízott dagadt debella vagyok.

Soha nem láttak rólam egy fényképet sem. Nem tudták, hogy hány kg vagyok. Se azt hogy hány centi. 0 információ alapján itéltek. A legtöbben hihetetlenül alpárian és bántóan.

Továbbra sem értem az embereket. Ahogy megjelenik egy ilyen írás, rögtön megjelenik 2 típusú kommentelő horda.

Az egyik, aki vagy maga is duci vagy ezt a testalakot kedveli és elkezdi bíztatni az ilyen alkatú embereket, hogy próbálják meg elfogadni a testüket és legyenek boldogak azokkal az adottságokkal amikkel rendelkeznek. Ja és ő persze blokkolná.

A másik, aki fitness Norbi 2.0. Minden nőt csak teljesen tökéletesen és zsírtalanul tud elképzelni. Számára elfogadhatatlan és az igénytelenség jele, ha a nőn fölösleg van. Bármennyi, bárhol. Bizonyára ő maga Dávid szobor, vagy ha nem, hát tervezi. Holnap. Vagyis inkább hétfőn. De addig is kinyit egy sört és nézi a pornót.

A közép, mérsékelt véleménnyel rendelkező réteg minimális. Ez pedig szomorú. Miért? Mert az ilyen kommentelők, közhangulat miatt lesz tele a tv átalakítós, fogadd el magad műsorokkal. Hogy átlagos testtel rendelkező nők szégyenlik a testüket még a saját családjuk, férjük előtt is. Normáis ez? Nem hiszem.

Egyszerűen be kellene látni az embereknek, hogy léteznek fotoshop nők és normálisak. Melyik átlagos magyar nőnek van arra ideje, hogy a fél napját személyi trénerrel, kozmetikussal, fodrásszal töltse? Hogy egész nap csak répát és rukkolát egyen? Nagyon kevésnek. Egy egész nap dolgozó nő összeesne attól az étel mennyiségtől, amit ezek a nők esznek. Napi normális munkavégzés mellett ezt nem lehet elvárni senkitől. Minthogy azt sem, hogy szülés után 3 héttel már a kifutón rohangáljon egy szál bikiniben tökéletes alakkal.

Igenis kell, hogy szeressük a testünket. Akkor is ha vékony, akkor is ha gömbölyű. Ebbe a bőr, szövet, zsír és hámrétegbe vagyunk zárva egész életünkben. Nem lesz másik. Nem válthatjuk vissza. Hiába nézegetjük az álomnő fényképét, reggel nem fogunk a testében ébredni. Maradnak a ráncok, a narancsbőr, az úszógumi. De ettől leszünk emberek, nem plasztik próbababák.

Minden felesleges dekában benne van az életünk. A mosolygó, körülöttünk rohangáló gyerekeink. A boldogtalan, csokit majszoló éjszakák. A barátokkal közös borozások. A mieink. Akár szeretjük, akár gyűlöljük, akkor is hozzánk tartozik.

Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha a túlsúlyos emberek önértékelését és önbizalmát minden lehetséges alkalommal a porig romboljuk. Mert ha az emberre egyszer, kétszer, százszor azt mondják, hogy zsírdisznó egy idő után el is hiszi. Márpedig ha elhitte, úgy is fog viselkedni mint egy zsírdisznó. Többet eszik. Nem mer mozogni. Gátlásossá válik. Nem néz tükörbe. A takaró alatt öltözik át.

Tényleg ezt akarjuk? Nem kellene inkább befogni a szánkat? Vagy ha már kinyitjuk, miért nem lehet építő dolgokat javasolni, támogatni egymást?

Nem az igénytelenséget hirdetem. Igenis fontos a mozgás. Fontos az egészséges életmód, a finom, de nem hízlaló ételek. De nem az a megoldás, hogy állandó jojó diétákba hajszoljuk az elkeseredett, teljesen torz énképpel rendelkező, testüket szégyenlő nőket. El kellene jutni arra a szintre agyban, hogy mikor a Margitszigetre lemegy futni egy duci ember, ne megbámuljuk és finnyogjunk, hanem inkább mosolyogjunk rá...

Új év

Új év, új állattá sikerült avanzsálnom. Alex jóvoltából Lassie lettem.

Mindenki találgathat, hogy ez mit is jelent.

Boldogat...

Mivel mostanában sztrájkoltam, mindenkinek

• boldog Karácsonyt!
• boldog Hanukát!
• boldog Új Évet!
• boldog születésnapot!
• boldog névnapot!

Ismervén magam, letudom a jövő évet is egyszerre:

• Kevés locsolót!/Sok piros tojást!
• Kevés tüntetőt!
• Sok hosszú hétvégét!
• Szép tüzijátékot!
• Eső mentes halottak napját!
• Sok csoki mikulást!

Nő vagyok, nagyon nő

Ma sikerült 2 órát bolyonganom Budán.

Meg kell, hogy mondjam Buda sucks. Mondanám, hogy pesti lány vagyok, de még az sem. Tömeggal akartam menni, de Áron meggyőzött, hogy ne legyek már olyan Nyúl. 40 percen keresztül mentem körbe karikába, mert hol nem jó felé kanyarodtam, hol parkoló nem volt.

Majd sikerült megállnom a kocsival és 25 percet sétáltam a szakadó esőben a címhez, amit keresem. Közben 12x kértem telefonos és egy mentős útbaizagitós segítséget.

Hazafelé álltam a dugóban. Még mindig esett az eső, a kocsi pedig el kezdett füstölni. Én meg bepánikoltam. Nem tudtam, hogy mi lehett a gond. Ezért az első adandó alkalommal megpróbáltam kievickélni a tömegből, de eltévedtem. Megint. Közben reménykedtem, hogy csak pára és nem a motor akar leégni.

Hazaértem. Nem megyek Budára egy ideig. Maximum ha visznek legyen az tömeg, taxi vagy a Farkas. Lehet mégis Áronnak lesz igaza és kezdek Luxusnyúl lenni...

Message

hullámvasút

Olyan az életem, mint egy hullámvasút. Egyszerre vagyok hihetetlenül boldog és szomorú.

Boldog vagyok. Nagyon. Pénteken volt másfél éve, hogy azon a májusi éjszakán levedlettem boszi énem és nyúl lettem. Egy éve pedig gyűrűs nyúl. 

 Minden annyira egyszerű és magától értetődő, mintha mindig is így lett volna.

Új családtagunk is van péntek óta. Csodaszép új pacit kapott Áron. Soha nem volt még ilyen szép autónk. Pont így néz ki.

A másik oldalon meg ott vannak keresztapámék, akik konkrétan az anyagi csőd felé sodródnak olyan iramban, amit felfogni sem tudok. Hevesi kis faluban élnek. Nincs munka, nincsenek kilátások. A faluban éjszakánként betörnek a kertekbe és leölik a disznókat. Hiába vannak otthon, nem mernek kimenni az emberek.

Keresztapám minden reggel 4 órakor kel, hogy időben beérjen a munkába, mert nincs 100eFt-juk, hogy megcsináltassák a hitelre vett Suzukit, aminek a részleteit nem tudják fizetni. Annyi a bevételük mint amennyit a csekkekre fel kell adni. Hulladékkal fűtenek. Hónapok óta nem láttam mosolyogni. Nem iszik, nem kártyázik, nem játékgépezik. Hétfőtől vasárnapig dolgozik 80.000 Ft-ért. A felesége 27.000 Ft gyest kap.

Lelkiismeret furdalásom van. Mert én annak örülök, hogy ülésfűtés van a seggem alatt, meg két oldali klíma. Mert mi minden hónapban étteremre költünk annyit, mint amiből ők egy hónapig ennének.

Sajnálom őket. De azt is tudom, hogy amink van, azért nagyon keményen megdolgoztunk mind a ketten. Nem a lottón nyertük. Azt is tudom, hogy mindenki a saját életéért felelős. Csak utólag és kívülről könnyű okosnak lenni. A tehetetlenségnél pedig nincs rosszabb.