Elegem van. Második felvonás.


Délután találkoztam a démonommal. Ért egy pozitív élmény. Rájöttem, hogy nem gyűlölöm. Sokkal inkább undort éreztem. De azt viszont azonnal. Mélyen.

Ott ültem vele szemben és végig az pörgött a fejemben, hogy nem lehet, hogy ez a történet így érjen véget. Az nem lehet, hogy megint egy ilyen ember, jól járjon. Mert akkor nincs igazság és levágom az idealista liba énemet és megsütöm ropogósra.

Ez lenne a történet:
Peti 3 éve alapított egy céget egy gyerekkori barátjával. Közösen dolgoztak benne. Kezdett egyre jobban menni. Jól kiegészítették egymást. Roland volt a profi tárgyaló partner, a kegyetlen és hideg pénzember. Peti képviselte az emberi oldalt. Szerették az ügyfelek, mindenkivel megtalálta a közös hangot és miatta lojálisak maradtak a céghez.

Aztán Peti egyre betegebb lett. Kevesebbet tudott dolgozni. A végén már szinte semmit. Fizetést nem kapott. A bevitt tagi kölcsönét vette ki hónapról hónapra kis részletekben. Épp, hogy eltengődtünk belőle. Nem éltünk nagyvilági életet. Én ezért sokszor veszekedtem is vele. Hogy miért nem veszi ki a pénzét és él jól, míg lehet. Utazhatott volna. Élvezhette az életet. De nem. Ő bízott benne, hogy jobban lesz. Hitt abban, hogy ez a cég lesz a jövője záloga. Hitt abban, hogy Rolandban meg lehet bízni. Hitt abban, hogy ha te korrekt vagy, mások is azok lesznek veled. Hitt alapvetően az emberekben.  Tévedett.

Februárban nagyon csúnyán összevesztek. Roland megvádolt engem is, hogy Petivel csak a pénze miatt vagyok együtt és hogy ki akarom csalni a lakását. Ordítottak egymással. Éreztem, hogy akkor benne nagyon összetört valami. Kezdte homokba dugni a fejét. Nem foglalkozott tovább a céggel. Félt szembesülni a tényekkel. Félt szembesülni azzal, hogy amiben hitt, bízott, nem létezik többé.

Most derült ki, hogy Roland akkor májusban alapított egy másik céget, amibe folyamatosan, módszeresen elkezdte átmenteni a vagyont, az ügyfeleket, a bevételt.

Peti szeptember 11.-én meghalt. Rám hagyta mindenét. Roland ott zokogott a megemlékezésen. A cég alkalmazottja, akivel Peti nagyon jóban volt, még egy sms-t sem küldött... Februárban megtartották a hagyatéki tárgyalást. Hivatalosan is megörököltem a cég felét. Elvileg kettejük között az volt a megállapodás, hogy ha vele valami történik, akkor én ki leszek fizetve. Ehhez képest ma ezt kaptam:

A cég csőd közeli állapotban van. Tartozik a APEH-nak, meg még ki tudja kinek. Mérleg szerint 8 millió forintnyi veszteséget halmozott fel. Más kérdés, hogy ennek nagy része fiktív számla és, hogy a bevételek már a másik cég számláján landolnak. Hiába van bent 1.5 millió forint jegyzett tőkében és 600 eFt tagi kölcsönben, nem akar kifizetni. Mondván a cég nincs olyan anyagi helyzetben. Persze, hogy nincs. Ha nem fizet ki, tulajdonos leszek egy halálra ítélt cégben, ami már csak papíron létezik. Kifizetni nem akar. Lévén irreálisak a követeléseim. Irreális lenne, hogy szeretném visszakapni, ami jogosan járna?

Én meg ott ültem vele szemben és pörgött a homokóra a fejem fölött, hogy most mit tudok vele csinálni? Leköphetném, de nem akarom. Megveretni? Megérdemelné. De mind a két esetben lesüllyednék az ő szintjére. Ha engedek neki, győz. Ezt nem akarom. Elegem van abból, hogy mindig az jár jól, aki gátlástalan, kegyetlen, érzéketlen és keresztülgázol mindenkin.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr42420251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.04.10. 20:39:59

Ó, Szaffy-kám, ez nagy kibaszás!

Vigasztal más nyomora, mert akkor mesélhetnék......

de nem mesélek, inkább sírj, most ez kell!
A holnapi nap meg majd holnap süt!

zzombiee 2008.04.10. 21:16:34

Bocsi Szaffy, ez hirtelen kikivánkozott belőlem. ha nem akarod, hogy ékesítse a blogodat, akkor inkább töröld... hallod... nagyon sok erőt kívánok Neked ehhez a szeméthez! Kell hozzá lelkierő az biztos. oh, csak az ilyen ember esne egyszer pofára! vhogy az ilyenek mindig megússzák! Tényleg a köcsögöknek áll a világ! Üzleti ügyekben nem igazán vagyok otthon, nagyon remélem, hogy a tartozáshoz nem lesz közöd! :S

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.04.10. 21:40:42

szaffy, szerintem ezt nagyon sokunk nevében mondhatom: ha BÁRMIBEN tudunk segíteni, szólj!!!

sz b&b 2008.04.10. 21:52:35

szaffy, ugyanazt mondhatom, mint hebron.. de csak magamat ismétlem..

hajdú 2008.04.10. 22:19:03

Kívánom neked, hogy egyszer őszintén, tét nélkül és büszkén megmondhasd neki, hogy mennyire lenézed őt és a fajtáját.

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.11. 07:37:42

timi
mivel kulon is kerted kitoroltem a kommentedet. de egyebkent en ugyanezt gondolom.
ha nem lettem volna tegap olyan szomoru, szerintem hasonlo szavakkal lett volna tele a poszt.

Eliza 2008.04.11. 09:32:37

Ha jogi úton szeretnél valamit kezdeni, lehet. De készülj fel arra, hogy nem lesz egyszerű. Első körben az lenne a kérdésem, hogy csak Roland volt-e a cégben az ügyvezető, vagy Peti is? Mert az ügyvezetők felelnek a társaságnak okozott kárért. Mondjuk, ez akkor is igaz, ha Peti is ügyvezető volt, de a tényleges napi ügyvitelben nem vett már részt, és a felhalmozott tartozást csak Roland okozta.

Ez a polgári jogi vetülete. Nyilván lehet büntető vonalon is elindulni, de ahhoz annyira nem értek.

Az viszont biztos, hogy gyorsan nem jutsz pénzhez...

Szívás. :(

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.11. 09:38:58

Eliza
elvileg ha jol emlekszem mind a ketten ugyvezetok voltak. peti a napi ugymenteben az utolso 1,5 evben mar nem vett reszt az allapota miatt.
a baj az, hogy a masik ceg nem roland neven van, hanem a szuleien. de a nev szinte majdnem egyezik es a szekhely ugyanaz.
viszont a sracnak semmi nincs a neven...ami alapjan be tudnam hajtani rajta a penzt.

Eliza 2008.04.11. 09:41:09

ahogy ez már ilyenkor lenni szokott... :(

ez esetben maradnak a jogon kívüli eszközök. avagy: lelki békéd érdekében kivonulni az egészből. én ezt tenném.

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.11. 09:51:44

eliza
ez a baj. hogy ilyen a jogrendszerunk. mert ha az ember belegondol ez lopas.
es megis buntetlenul megteheti.
:(

Eliza 2008.04.11. 09:57:33

ha szeretnél harcolni, lehet. ez sikkasztás, és valsz el is rendelnék a nyomozást, és lehetne belőle szép kis büntetőügy. de nem biztos, hogy érdemes... a jogrendszer önmagában rendben van, csak nehézkes az érvényesítése. még szoknunk kell.

Prez (törölt) 2008.04.11. 09:58:54

Szaffy: Fogadj ügyvédet! Mindenképpen.
Ő majd bekéri a szerződéseket, könyvelésbe betekint, és az alapján majd el lehet indulni.

nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.04.11. 10:01:38

én se tudok annál okosabbat mondani, mint hogy ügyvéddel konzultálj, és hogy kitartás, kitartás :( én "csak" félmillióért játszottam el hasonlót, de kb kitörölhetem a bírósági papírral azóta is. ennyit a jogrendszerről :x
azért fel a fejjel, bár tudom, nem egyszerű...

Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.04.11. 10:17:14

zsofi kedves

mar multkor ecseteltem, hogy dontsd el mit szeretnel, a cegjogasz heti 2 ilyen ugyben van benne... valszeg nem fog zoldsegeket beszelni :D

vagy ott van batyam ugyvede, mint mondtam, nem kis neveket vedett mar :D

peace

Kampec 2008.04.11. 10:26:42

szaffy, hát ez nagyon gáz... nem szabad megbízni senkiben ha pénzről van szó. :( szomorú, de tényleg ez van.

Herlock Sholmes 2008.04.11. 10:31:51

Roland gályázott a cégben, te meg lenyúlnád a fele lóvét.
Persze...

sz b&b 2008.04.11. 10:34:36

Herlock Sholmes 2008.04.11. 10:31:51
azé' fogadjunk, h ez nem egészen így volt..

goumideaumineaux 2008.04.11. 10:37:09

Szia, szaffy!

Szerintem azzal, hogy megbízol egy pénzbehajtó céget, nem süllyedsz le az ő szintjére. Nem kell megveretni. Elég, ha minden tárgyalására elmegy egy kigyúrt kopasz állat és a tárgyalópartnerei ,megtudják, milyen emberrel üzletelnek, vagy a háza előtt parkol nak kopasz kigyúrt állatok, vannak ilyen praktikák.

Herlock Sholmes 2008.04.11. 10:38:03

Hát hogy a faszba' lett volna?
A pasija beteg, a barát viszi a céget. Jó sokáig.
Elégedjen meg a lakással meg a bizsuval.
Ahogy a bőcsi pap mondta....

vicispán 2008.04.11. 10:38:36

ajjaj, velem szó szerint uez történt, csak én még nem haltam meg.
Roland megvalósította a tisztességtelen üzleti magatartást, amikor átvitte az új cégbe a vevőket, persze, ha nem a nevén van, akkor nehéz lesz, de csak ezen az úton tudsz elindulni. Kell egy jó és megbízható ügyvéd. Utóbbi kritériumnak nem sokan felelnek meg.....
sok a gennyláda, a legjobb, ha nem foglakozol velük. persze pár év lesz, mire elfelejted....

Herlock Sholmes 2008.04.11. 10:39:04

....hát a faszom nem kéne??

sznob? moi? 2008.04.11. 10:40:48

Kedves Szaffy!

Itt próbálkoztál már: zugugyved.blog.hu/ ? Vagy valódi ügyvédnél? Esetleg más jogásznál? Mert mindenki más szép lehet, de okos nem...

Ja, és ez a Roli fektette meg a ma reggeli posztoló nőjét?

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.11. 10:51:05

herlock

nem a ceg jelenlegi erteket kertem. mert ha azt nezzuk es nem a puszta szamokat, akkor az kb 15-20 MFt-ra rugna.
en csak azt szeretnem visszakapni amit a parom berakott.
szerintem ettol nem vagyok penzehes ribanc.
mellesleg 7 ev egyutteles utan ne haragudj, de nem erzem azt, hogy ne lett volna jogos az, hogy a vegrendeleteben az en javamra rendelkezett.

tuli _ 2008.04.11. 10:54:19

Szaffy, e-mail kellene, mert telefonon nem akarlak zaklatni, ezzel szemben, ami nem publikus, az mail-ben leírható.

tuli _ 2008.04.11. 10:59:00

de nagyon hülye vagyok, megtaláltam. bocs.

gastro, missing in action 2008.04.11. 11:24:42

Hát kedves Szaffykám
sok jóval nem tudlak bíztatni sajnos:-(
Polgári per , akár 5 évig is elhúzódhat, és , ha bukod, akkor minden felmerülő költség téged terhel ...
Esetleg feljelenthetnéd az APEH-nál, vagyonosodási vizsgálatot elrendelhetnek ellene, főleg, ha a számlák fiktívek voltak, és Te esetleg egyik másikat tudod bizonyítani is...

gastro, missing in action 2008.04.11. 11:29:52

Látom Badbitie is ezt javasolta :-)
Hidd el, ha elmondod neki előtte, lehet elgondolkozik kicsit... Gondolom láthatóan jól él a csóka, de a bevételei meg hááát nem nagyon fedezik ezekszerint a kiadásait.. Kapargassa csak meg az APEH, hogy ezmeghogy..

Rebelde 2008.04.11. 12:20:11

a zugügyvédben elég sokan fikáznak csak, egy két értelmes/érdemi hozzászólás van, amit talán segíthet..., de megoldást nem ad

Eliza 2008.04.11. 14:47:31

én amit mondtam, ügyvédként mondtam. ügyvédként is korlátozottak a lehetőségeid, pláne, ha te tisztességes eszközökkel akarsz játszani ő meg tisztességtelenekkel. tapasztalat, ha itt csak a jogi lehetőségeket aknázod ki, azzal nem mész sokra. (és ez szvsz nem a jogrendszerünk hibája) ha gyors és hathatós megoldást akarsz, akkor valóban: ún. "behajtó cégek". de még ehhez is kell némi kurázsi...

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.11. 15:01:54

eliza
en is ettol felek, hogy nem lesz mas megoldasom.:S

de sok okos dolgot mondtatok.
koszonom szepen.

hajdú 2008.04.11. 23:09:25

Szia Szaffy!

Szerintem döntsd el, mit szeretnél jobban:

Belemész a pereskedésbe, sok fejfájással, aggódással, annak reményében, hogy a végén igazságot szolgáltatnak neked, és talán még a pénzedhez is jutsz... Ez biztos nehéz lesz, de ha belevágsz, ne csüggedj el!

Vagy hagyd az egészet, hadd örüljön magának a gazember, mert a lelki békéd fontosabb. De az utóbbi esetben is mondd meg a magadét neki. Ne tartsd magadban! Érezze magát szemétnek! (Fogadjunk amúgy, hogy megvan az önigazoló szövege is neki, talán még el is hiszi, valahogy úgy, mint SH írta - "hiszen én vittem a céget, én dolgoztam meg érte". Ez már csak így szokott lenni...)

Rézmál Ottokár 2008.04.12. 13:34:11

Szia!

Csak annyit így ismeretlenül, hogy részvét meg riszpekt és hogy ügyvédet gyorsan és ne bánd, ha a magad védelme miatt előbb-utóbb inkább kiszállsz ebből. Sok sikert!
süti beállítások módosítása