Fantastic 4-5-10-15-20-40-150-300


Furcsa játékmester az élet. Januárban, mikor kezdtem magamhoz térni, rájöttem, hogy egyedül maradtam. A haverok lekoptak az évek során. A barátaim szanaszét szóródtak az országban, mi több a világban. Nekem meg nem volt kit felhívnom, ha meg akartam inni egy pohár bort valahol.

Ekkor, teljesen véletlenül rátaláltam a szakítós blogra (bár a nagyikám szerint nincsenek véletlenek az életben). 3 nap múlva Kerike lyukat beszélt a hasamba és szál egyedül lementem az első szakítós buliba. Hova máshova, mint a Parázsba, ugye.:) Hát mindenre számítottam, csak arra nem, ami ott fogadott.

Először is, tömeg. Hatalmas tömeg. Másrészt, meg normális, felnőtt, hús-vér emberek. Hülyén hangzik, de valahogy úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Jól éreztem magam. Nagyon.

Azóta kis millió Parázsos bulin vagyunk túl és mindig úgy érzem, hogy valami olyan kezdődött meg ezen a blogon, ami rendkívüli, egyedi és talán megismételhetetlen.  Hetente  összegyűlik akár többször is  5-10-15-20-40-150-300 ember, akik egyébként soha nem találkoztak, iszogattak, beszélgettek, fagyiztak, limcsiztek, margitszigeteztek volna együtt. Egyszerűen, mert más a közegük, a baráti körük, a munkájuk, az életük. Most meg egy asztalnál ül Jürgen, a már nem meleg informatikus marketinges, Bobekkal a müvésszel, Luival az NDK úszónővel és Majompásztorral a joghallgató egyetemistával. És tényleg befogadunk, meghallgatunk, megvigasztalunk, felvidítunk mindenkit. Mert ez már több, mint egy asztaltársaság. Ez már egy család.

Csak, hogy tudjátok, anyukám meg van sértődve, mert már 1 hónapja nem voltam vasárnapi ebéden, mert mindig akkor mentünk sétálni a fiúkkal és mannával.  Konkrétan a héten a fejemhez vágta, hogy ha most sem megyek ki a hétvégén, kitagad. Továbbá jelenleg ott tartok, hogy 2 hónapja kvázi nem kapcsoltam be a tv-m. Mert vagy nem vagyok otthon esténként, mert borozom, fagyizom, pókerezem, margitszigetezem vagy csak beszélgetek egy fotelban ülve valakivel közületek vagy ezt a fránya klaviatúrát püfölöm és kommunikálok a elektronikus nagy semmin keresztül. Veletek. Néha 4-5 msn ablakon és  két-három blogon keresztül. De nem bánom. Mert imádom ezt az új életet, amit részben nektek is köszönhetek.

Imádom, hogy nick nevekkel van tele a sim-kártyám. Imádom, hogy Bobek napközben felhív, hogy csináljak Szegeden nekik jó időt. Imádom, hogy vadidegenektől kapok biztató, kedves üzeneteket. Imádom, hogy találtam pár olyan embert, akit talán tényleg a barátomnak nevezhetek majd idővel.  Imádom, hogy a régi életemben senki, de senki nem érti ezt az egészet.

És végül imádom, hogy megtanultam mnk-ni, teleportálni, pókerezni, blogot írni, varázsolni, parázslani, szilvának lenni és végül, de nem utolsó sorban, újra mosolyogni...

Köszönet nektek érte.:)

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr39427588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sz b&b 2008.04.16. 01:09:27

és mi is imádunk :) télleg!!!! :)))
- és holnap megyünk pókerezni :)

sz b&b 2008.04.16. 01:10:09

jah, és első voltam, csak szólok :) és második is :)

2008.04.16. 01:11:26

"És végül imádom, hogy megtanultam mnk-ni, teleportálni, pókerezni, blogot írni, varázsolni, parázslani, szilvának lenni és végül, de nem utolsó sorban..."

...madjarpitsázni. :>>

hajdú 2008.04.16. 01:14:28

Holnap szerda van? Nagyon nem vagyok képben :S Egyszer elmegyek én is pókerezni. Ha beférek még :DD

KlapPannciusz 2008.04.16. 01:15:56

mp :)))))

(és szaffy, a közösségi netezés is király ám (nem csak a skizofrénia, hanem a szimpla is rulez ;))). és kocka vagyok én is, és hülyének néznek engem is, pedig én még csak most kezdek hozzátok kockulni, és velem még senki nem msn-ezik innen :DDD)

és boby: :DDD

sz b&b 2008.04.16. 01:24:12

én már annyit ömlengtem a blogtársulatról, hogy nincs mit hozzáfűznöm :)

sz b&b 2008.04.16. 01:24:47

még elbízzátok magatokat és beképzeltek lesztek! :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 01:30:25

kepton
nincs is annal jobb mint egy sorozoben ulve egy tarsasaggal, annyira kockanak lenni, hogy kollektive nekialljunk kommentelni.:DDD

nagyon nagyon sulyos kocka eletforma. :DDD

KlapPannciusz 2008.04.16. 01:40:24

jaj, lebuktunk, skizo. fenébe. :DDDDD

az, ez már súlyos :))))

sz b&b 2008.04.16. 01:41:35

szaffy, dehogynem igazad van :) még szép! :)))

DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.04.16. 05:18:04

Tény, hogy egyedi, kvázi unikum jellegű dolog az onlájn szcénában értelmes emberekre akadni :)

Engem is meglepett annó, de élvezem :)

Sir Mortzosch 2008.04.16. 07:52:07

engedelmeddel ide is... :)

mosoly mosoly mosoly, mert a hosszú élet ritka

kerikak 2008.04.16. 09:40:52

ez a legaranyosabb poszt amit valaha olvastam, beleértve a kommenteket is :))))))

Hopi Bond 2008.04.16. 09:45:33

engem már meg sem említesz szaffy? :D hát íly múlandó lennék te jány? :DDDDD

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 09:49:44

hopi
ha mindenkit felsorolok maga lenne az enciklopedia britannica:))
de te felejthetetlen vagy, tudod ;)

Hopi Bond 2008.04.16. 09:50:28

szaffy, nem mindenkit, hanem konkrétan engem :D
mondtam én, hogy mindenkit? :DDD

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 09:52:22

hopi
mert mostanaban hogy megvan neked a tonderlanyod, mi le vagyunk ejtve:P
mar a bond kikepzes is kezd elavulni.:P

Hopi Bond 2008.04.16. 09:56:55

dehogy vagytok leejtve szaffy drága, már a feltételezés is abszurd :)
légy készen a nagy shoppingra, mert jövő hét vasárnap Hopi Bond egyet lép az évek nagy skáláján és ezt egy kiadós bevásárlással ünnepli meg :))
számítok rád is és bobekra is ám, még nem fejeztük be a redesign stylist kurzust, most vagyunk csak a közepén. :)
a Bond kiképzést felújítjuk, kellenek az új Bond lányok, nem érhet véget ilyen hirtelen ez a dicsőséges Bond lány éra :D

kerikak 2008.04.16. 09:57:00

hopi, azt írta felejthetetlen vagy, tudsz olvasni?? :)) olyan telhetetlen vagy! :)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 09:58:09

kerike
en vigyaznek a helyedben.
ez a hapsi olyan moho:DDD

Hopi Bond 2008.04.16. 10:00:19

kerikak: olvastam, de kell a megerősítés független forrásból is, mert egy vélemény nem vélemény :)))

szaffy: nana, a hölgyek aztán össze ne fogjanak ellenem! :))

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 10:02:38

hopi
a noi szolidaritas hatartalan. ugyhogy en a helyedben elkezdenek veszettul vesztegetni, mert meg a vegen osszefogunk kerikevel es lesz nemulass.:)

ja es a jovo hetet meg majd meg megbeszeljuk.:)
de benne vagyok of course.

Hopi Bond 2008.04.16. 10:06:24

kezdem érezni én is, hogy a nők összefognak Hopi Bond ellen és megpróbálják legyőzni :D
már meg is van az új film címe:
"Hopi Bond és a szexi amazonok" :DDDDDDDDD

Hopi Bond 2008.04.16. 10:11:37

ööööö, izéééé, ööööööö, miiiii? :DDDDD

kerikak 2008.04.16. 10:19:43

próbálja a mohóságát ellensúlyozni :) tudja milyen rossz tulajdonság is az :))

Hopi Bond 2008.04.16. 10:20:46

nem iiiiis! :) egyáltalán nem vagyok mohó :D és van az a helyzet, amikor a rossz tulajdonság jóvá válik :D

kerikak 2008.04.16. 10:25:08

mikor hopi? mikor felfalod az öszes csokit meg fagyit? :))

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 10:27:35

na mar megint az en blogomon pettingeltek?
ejnye bejnye.:DDD
mint a regi szep idokben.:)

Hopi Bond 2008.04.16. 10:28:32

kerikak: nem keversz te véletlenül valakivel? :)))

szaffy: csak beszélgetünk, mert oly ritkán találkozunk ezekben a rohanós napokban :))))

Panzer 2008.04.16. 11:01:37

Csatlakozom Kerikak-hoz - jo kis post ez... :)

Vallalsz egyebkent Szegeden kivul is jo ido-csinalast? Vilniusra mar nagyon raferne... :)

Udv a vilag vegerol,
Panzer

Rebelde 2008.04.16. 12:12:24

ez szép volt Szaffy:))

Sir Mortzosch 2008.04.16. 12:38:42

Megetettem az almásderest. /nem a farkassal*
1 óra múlva pattanhatsz rá

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 12:42:02

gothic
:DDD
ok
csak felek hogy egy kicsit elfarad az a paci mire feler hozzam a fovarosba:)

Sir Mortzosch 2008.04.16. 12:45:35

a paci nem megy Pöstre.
Szaffy gyünn Székelyföldre.
otherwise nincs nyihaha meg viháncolás

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 12:46:50

gothic
"otherwise nincs nyihaha meg viháncolás"
remelem, hogy nem azt akarod, hogy a pacival vihancolja, mert nem vagyok en egy ciccolina:DD

Sir Mortzosch 2008.04.16. 12:52:30

nem nem, viháncolni velem kell :D
ellenben senki kedvéért nem nyerítek :P

Sir Mortzosch 2008.04.16. 13:09:06

navégrepettingelszasajátblogodon :)

Mivel foglalkozhat a blogtulajdonos, ha, elvileg mun kaidőben, ennyire ráér?

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 13:19:18

hat most eppen szabin vagyok ma.:P
azert vagyok ilyen raeros.
csak lassan neki kellene allnom takaritani, mert be van az esti pokerre mar jelentkezve vagy 20 ember. azt sem tudom, hova rakok ennyi bloggert:D

Sir Mortzosch 2008.04.16. 13:28:36

+1 fő +1 ló
mehetünk :D
kérdés marad : mivel tetszel foglalkozni jóasszony ?

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 13:35:40

joasszony
családi vállalkozásban dolgozik, kezdő cégveztőcske.
mellette egyetemista. marketinges szakirányon pécsen.
utolsó éven.

es maga joember?:D

Sir Mortzosch 2008.04.16. 13:41:09

python/asp/coldfusion/php, ilyesmi.
debian

kivéve az iroda, ott szolgáltatókkal kiabálok, hogy miért nem szolgáltatnak meg ügyfelekkel, hogy miért nem fizetnek.

Amúgy (aki röhögni mer, megcsapom) nyelvész vagyok- de informatikai pályára tévedtem.

De a legfontosabb : boldog embernek érzem magam.

bruti (dura) 2008.04.16. 13:43:20

Csak csatlakozni tudok Szaffyhoz. Mikor eloszor lejutottam kicsit megszeppenve a Parazsba, az elso kellemes meglepetes utan, nagyon jol ereztem magam.
Azota sajnalom is hogy nem sikerult lejutni ujra, de remelem nemsokara be tudom szervezni:)
A mai pokerre meg akkor inkabb be se jelentkezek ha mar 20an vannak:)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 13:43:25

gothic
na egy informatikus marketingesunk mar van. akkor ezek szerint te egy megkockult bolcsesz vagy?:)

Hopi Bond 2008.04.16. 13:46:23

hahaha, akkor csak én vagyok 'pure cube' :DDDD

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.04.16. 13:46:29

bruti
hat sajnos most tenyleg nem hivlak, mert mar ennyi embert sem tudok hova rakni.
szerintem a szomszedok ki fognak akadni egy pindurit.
:)

bruti (dura) 2008.04.16. 13:50:49

Semmi gond:) Logikus, foleg hogy fixre se tudnam mondani a megjelenest sajna... A multheti majdnem fix lehetett volna ha le nem fujod:P
süti beállítások módosítása