Fantastic 4-5-10-15-20-40-150-300

Furcsa játékmester az élet. Januárban, mikor kezdtem magamhoz térni, rájöttem, hogy egyedül maradtam. A haverok lekoptak az évek során. A barátaim szanaszét szóródtak az országban, mi több a világban. Nekem meg nem volt kit felhívnom, ha meg akartam inni egy pohár bort valahol.

Ekkor, teljesen véletlenül rátaláltam a szakítós blogra (bár a nagyikám szerint nincsenek véletlenek az életben). 3 nap múlva Kerike lyukat beszélt a hasamba és szál egyedül lementem az első szakítós buliba. Hova máshova, mint a Parázsba, ugye.:) Hát mindenre számítottam, csak arra nem, ami ott fogadott.

Először is, tömeg. Hatalmas tömeg. Másrészt, meg normális, felnőtt, hús-vér emberek. Hülyén hangzik, de valahogy úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Jól éreztem magam. Nagyon.

Azóta kis millió Parázsos bulin vagyunk túl és mindig úgy érzem, hogy valami olyan kezdődött meg ezen a blogon, ami rendkívüli, egyedi és talán megismételhetetlen.  Hetente  összegyűlik akár többször is  5-10-15-20-40-150-300 ember, akik egyébként soha nem találkoztak, iszogattak, beszélgettek, fagyiztak, limcsiztek, margitszigeteztek volna együtt. Egyszerűen, mert más a közegük, a baráti körük, a munkájuk, az életük. Most meg egy asztalnál ül Jürgen, a már nem meleg informatikus marketinges, Bobekkal a müvésszel, Luival az NDK úszónővel és Majompásztorral a joghallgató egyetemistával. És tényleg befogadunk, meghallgatunk, megvigasztalunk, felvidítunk mindenkit. Mert ez már több, mint egy asztaltársaság. Ez már egy család.

Csak, hogy tudjátok, anyukám meg van sértődve, mert már 1 hónapja nem voltam vasárnapi ebéden, mert mindig akkor mentünk sétálni a fiúkkal és mannával.  Konkrétan a héten a fejemhez vágta, hogy ha most sem megyek ki a hétvégén, kitagad. Továbbá jelenleg ott tartok, hogy 2 hónapja kvázi nem kapcsoltam be a tv-m. Mert vagy nem vagyok otthon esténként, mert borozom, fagyizom, pókerezem, margitszigetezem vagy csak beszélgetek egy fotelban ülve valakivel közületek vagy ezt a fránya klaviatúrát püfölöm és kommunikálok a elektronikus nagy semmin keresztül. Veletek. Néha 4-5 msn ablakon és  két-három blogon keresztül. De nem bánom. Mert imádom ezt az új életet, amit részben nektek is köszönhetek.

Imádom, hogy nick nevekkel van tele a sim-kártyám. Imádom, hogy Bobek napközben felhív, hogy csináljak Szegeden nekik jó időt. Imádom, hogy vadidegenektől kapok biztató, kedves üzeneteket. Imádom, hogy találtam pár olyan embert, akit talán tényleg a barátomnak nevezhetek majd idővel.  Imádom, hogy a régi életemben senki, de senki nem érti ezt az egészet.

És végül imádom, hogy megtanultam mnk-ni, teleportálni, pókerezni, blogot írni, varázsolni, parázslani, szilvának lenni és végül, de nem utolsó sorban, újra mosolyogni...

Köszönet nektek érte.:)