Horror csodanap

Tegnap mikor munkába mentem Hitlerék ültek a mögöttem lévő kocsiban. Férfi és nő rezzenéstelen arccal, tiszta feketében. Még véletlenül se mosolyogtak. 20 percig egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Szomorú volt, hogy két ember eljuthat idáig.

Hazafelé beszaladtam az EuroParkba. Végigverekedtem magam a parkolóházon, az embertömegen és megvettem mindent, ami még lemaradt. A ház előtt sikerült végigcsikarnom parkolás közben a mögöttem álló autót. Szép fekete autó volt. Addig. Remegő kézzel felhívtam Áront, hogy elmeséljem milyen ügyes voltam. Megint. Aranyos és megértő volt. Felírtam egy cetlire a számom és a szélvédőre raktam. Rettegtem, hogy akkor fog megszólalni a telefon mikor ő még nem ért haza. Szerencsém volt, hamar hazaért. Sikerült megállapodni a tulajjal. Megúsztuk egy húszassal. Plusz kiderült az is, hogy nézik azért azokat a térfigyelő kamerákat, mert a kocsi gazdájának már ment a füles, hogy valami történt a kocsijával...legalább egy jó hír.

Hipersebességgel megpróbáltam kitakarítani a lakást, csak félig meddig sikerrel. Közben Áron nekiállt, hogy a 35 cm átmérőjű fenyő szárát belepréselje a 15 cm-es fenyőtalpba. Aztán kiderült, hogy nem ég az izzósor. Feldíszítettük a kicsit csálé fácskánkat. Ezüst lett és fekete. Csodaszép, mert a miénk. Csak a miénk.

Végül leültünk és úgy döntöttünk, hogy a szar is le van szarva. Átadtuk az ajándékokat és megvacsoráztunk. Sosem volt még elő szentestém és nem is akarom bevezetni, de ez akkor is nagyon szép és meghitt volt. Az első karácsonyunk.