Ezüst nyúl, dzsungel, kapor, séta

Visszatértünk nosztalgiázni az első randink helyszínére és ennek megfelelően a tegnapi este is olyan igazi nyúl kind volt.

Mikor Áron haaért, kaptam egy csodaszép orhideát és egy nyúl medálos ezüst nyakláncot (nem playboy nyuszisat). Nagyon kis helyes fajta.:) Remélem ő is örült az kicsi ajándékomnak.

Ugyanoda mentünk vacsorázni, mint egy éve, a Dzsungel Caféba. Meg is állapítottuk, hogy nagyon jó kis hely, kár hogy nem jártunk oda többet.

Zsófika nagyon ügyesen beválasztott, mert egyel lentebb bökött a pincérnek az étlapra, mint amit szeretett volna, úgyhogy a libamájas bélszín helyett jött a kapros(brrrrrr) tepsis krupli és csípős bélszín. Hát eléggé belenyúltam.:) De azért így is finom volt és evés közben rájöttem, hogy azért annyira sátáni íze nincs is annak a kapornak, mint ahogy én emlékeztem.

Vacsora után kicsit cikkcakkban elsétáltunk a Blaháig, onnan pedig már inkább motorzáltuk magunkat. Közben pedig megegyeztünk, hogy még nagyon sok ilyen évfordulót szeretnénk magunknak.:)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr291135118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

casadera · http://netrandik.freeblog.hu/ 2009.05.21. 13:02:38

legközelebb próbáld ki a kacsacombot hagymás törtburival és párolt káposztával... :-)
süti beállítások módosítása