Első

Reggel arra ébredtem, hogy nekem kell egy ilyen. Mármint Blog. Sosem akartam. Valahogy amorfnak éreztem, hogy vadidegen embereknek kiteregessem a gondolataimat. De körülbelül egy hónapja, a legmélyebb magányom és ön sajnálatom közepén, rábukkantam a Szakítós blogra. Lévén, hogy ott lassan már csak a vércsoportomat és a kutyám törzskönyvi számát nem árultam el magamról, valahogy megszűnt a megfelelni vágyás gátlása bennem.

Fél éve felfordult velem a világ. Azok a dolgok, amit addig értelmet adtak az életemnek és a mindennapjaimnak, egy pillanat alatt köddé váltak. És újra fel kellett építeni mindent. Szépen lassan, de sikerül. Január 1-én tettem egy fogadalmat. Magamnak. Új év. Új élet. Ezt eddig sikerült is betartani.

Fél éve kicsit én is meghaltam. Leomlott az a kép, amit magamban szerettem volna saját magamról elhitetni. Ezért az elmúlt időszak egy kicsit út keresés is volt. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy falakkal vettem körbe magam. Be kellett látnom, hogy igaza van. Szeretném azt hinni, hogy ezek a falak ledönthetőek. És egyre inkább úgy érzem, hogy megdőlt a főfal is. Évek óta nem mondtam ilyet de, azt hiszem, hogy most sikerült megtalálnom Önmagam. És ki kell, hogy mondjam, hogy ezt most nagyon élvezem.

Hogy miről fog szólni ez a blog? Magam sem tudom. Útkeresés.  Élmények. Benyomások. Ami majd jön és amit majd hoz az élet.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr53360950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hopi Bond 2008.03.01. 19:23:05

ezt már szeretem bobek, jó kislány :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 19:24:02

nem volt parancs:)
te voltal az inspiralom:D
tudod lelki tars;)

Empty 2008.03.01. 19:24:38

Az eddigi legjobb blog. Nagyon tetszik! :)

Empty 2008.03.01. 19:28:40

Szaffy: Pont ez a puritánság ragadott meg :))

sz b&b 2008.03.01. 19:28:42

örülök szaffy, nekem sokat segített, hogy kiírtam magamból jó sok dolgot. Kicsit olyan terápiás dolog ez :)

Hopi Bond 2008.03.01. 19:30:23

bobek, szívesen felajánlom a díványomat ;)

sz b&b 2008.03.01. 19:31:29

ARANYOS VAGY HOPIKA :DDDD
Már nekem is van díványom, ma cipeltük fel a hegyre :DDDD

Hopi Bond 2008.03.01. 19:32:48

bobek benned is kellene lennie valami aranyosnak ;)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 19:33:08

hopi
tessek. fel oraja van meg a blog, de te mar itt is megkaptad, hogy aranyos vagy:D:D:D

Hopi Bond 2008.03.01. 19:33:38

engem az lepett meg szaffy, hogy el kellett fél órának telnie :DDDD

sz b&b 2008.03.01. 19:35:07

hopi, az van, hogy teát kellett közben főznöm és adtam enni a Mayának :) ez tartott fél óráig :))))

Nekem is mondták már sokszor, hogy aranyos vagyok :DDD

Hopi Bond 2008.03.01. 19:35:59

de ennyire aranyos egészen biztos nem volt még benned ;)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 19:37:29

az a gaz, hogy eddig nekem az aranyos egy tok pozitiv jelzo volt.

ti meg elrontottatok:P

sz b&b 2008.03.01. 19:38:56

nálam ez nem változott, nekem még mindig pozitív jelző. Tökmindegy mit klárognak itt össze vissza egyesek... :DDD

nade hopika!!!?!!

Hopi Bond 2008.03.01. 19:42:04

hát neked meg mi jut eszedbe bobek? :D szerintem nem egyre gondolunk :DDD

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 19:43:39

hopika nem aranyos. vagyis az de nem a luzer lampas ertelemben.

es szerintem nem fog 2-3 ev sem eltelni es olyan szivtipro macso lesz belole, hogy majd csak pislogunk.
de akkor mar banhatjuk bobek.:)
eszre sem fog minket venni:)

Hopi Bond 2008.03.01. 19:45:22

szaffy jól érzem, hogy te most promótálsz? :D
mondjuk az ősz hajszálak megvannak ahhoz, hogy úgy 10 év múlva sármos is lehessek :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 19:46:51

hopi
mar ez is baj? tenyleg semmi baj nincs veled.
egyszer egy kislany meguti veled a fonyeremenyt.:)

Hopi Bond 2008.03.01. 19:49:18

akinek a hapsija majd jól ki is üti a főnyereményt :DD

nem baj szaffy, promótálj csak ezerrel, adj a barátnőidnek fotókat rólam, meg a telszámomat és mesélj nekik a főnyereményről :D

sz b&b 2008.03.01. 19:50:37

hopika, ha gondolod, szaffyval kezelésbe veszünk, és eltüntetjük az "aranyos" jelzőt kiváltó dolgokat :)
Mi leszünk a stylistjaid, na? :)))

sz b&b 2008.03.01. 19:53:14

mondjuk ehhez az kell, hogy megbízz bennünk, nem akarunk rosszat neked :) sőt :D

Hopi Bond 2008.03.01. 19:55:44

aztán építsetek nekem valami dögös kis imidzset, hogy olvadjanak a nők, mint nyáron a fagyi :D

sz b&b 2008.03.01. 19:57:48

nem hiszem, hogy sokat kéne alakítani rajtad. Komolyan mondom. Jó humorod van, kedves arcod, van eszed, csak nincs elég önbizalmad. Ezen viszont könnyen lehet segíteni.

Ugye szaffy, igazam van?

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 19:58:00

hopi
ez nem vicc. bobyval tenyleg szivesen kezelesbe veszunk, ha szeretned:)

sz b&b 2008.03.01. 19:58:44

hopika, azért az a lényeg, hogy a nagy átalalkítás közben igenis megmaradj hopikának, csak egy öntudatosabb hopika légy :)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:00:11

boby
erre csinalhatunk is egy jo kis vallalkozast:)

onbizalomhianyos aranyos oroszlanok atalakitasat vallaljuk:D

sz b&b 2008.03.01. 20:01:36

hehe :D az hálás kis meló lenne :d egyrészt fantasztikus embereket ismernénk meg, másrészt osztozhatnánk a sikerükben, miután kikerültek a kezeink alól :)))
Az olyan jó érzés :)

kerikak 2008.03.01. 20:02:10

és hopi lesz a prototípus :-) lesznek előtte, utána képek, videó? :-)

Hopi Bond 2008.03.01. 20:02:39

mikor és mivel kezdjük a kezelést? :D
egy full extra rendel! :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:03:47

kerike
minden. es a legjobbat megtartjuk neked. de persze csak szep nagy jutalek fejeben:D

masodallasban ugyis keritono vagyok:P

boby
en viccen kivul tok szivesen foglalkoznek ilyesmivel.

Hopi Bond 2008.03.01. 20:04:45

igen, lesznek kerikak :DD
A nevem Bond, Hopi Bond. Egy martinit kérek, keverve, nem felrázva. :D

kerikak 2008.03.01. 20:04:46

hopika, ne ma jó? szaffy rajtam kezd ma :)

kerikak 2008.03.01. 20:05:19

mármint a kezelést, nem félreérteni :)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:05:51

hopi
:D:D:D:D

kerike
igy van. a mai este csak a tied:)

kerikak 2008.03.01. 20:05:56

szaffy, de jó :-) válogathatok majd? :-)

kerikak 2008.03.01. 20:06:53

hopika, csinálj új nicket :-) kezd ezzel az aranyos jelzők elhagyását :-)

Hopi Bond 2008.03.01. 20:07:55

tessék kerikak, itt az új nick :D

sz b&b 2008.03.01. 20:08:19

szaffy, én is, de nem hiszem, hogy lenne rá időm. De hopikával szivesen foglalkoznék! Tök komoly!

szervezzünk meg egy stratégiai kávézást, kis brainstorming, aztán elcipeljük a springfieldbe, pl.. meg elvihetjük partyzni, képzeld mi lesz, ha két nővel az oldalán jelenik meg.. Olyankor szokták mereszteni a szemüket a csajok, hogy ez a faszi tudhat valamit.. A pasik meg irigyek lesznek :)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:09:17

hopi
en is ezt akartam javasolni. ez a terapia elso lepese:D

kerike
nem bizol a valasztasomban? a helyedben en sem tennem:D
jo. donthetsz. de csak a lagzi elott 1 oraval lathatod a potencialis jeloltet.
es rozsat kell adnod annak akit valasztottal:D:D

Hopi Bond 2008.03.01. 20:09:57

bobek aztán a két nő lelép mellőlem és más pasikkal flörtöl? :DD
akkor nem úgy fogják gondolni, hogy ez egy lúzer? :D

kerikak 2008.03.01. 20:10:27

hopika, látod megy ez :-) a lányok bevetik magukat és tavaszra te leszel a főfőmacsó a városban :-))

Hopi Bond 2008.03.01. 20:11:04

na ez itt az új név :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:11:12

boby
ok. benne vagyok:D

de elotte mi is beulhetnenk egyutt kavezgatni. csak mert tegnap sokat nem beszelgettunk:D

meselhetnel errol a s.z.i. fiurol:P

sz b&b 2008.03.01. 20:11:49

hopi bond, az a lényeg, hogy nem lépünk le mellőled. Te leszel a fontos pasi, a többiek le lesznek szarva, magasról, nagy ívben!

kerikak 2008.03.01. 20:12:15

szaffy, dede, én bízom benned :-) jártam volna veled különben?? :D

sz b&b 2008.03.01. 20:12:38

s.z.i le akarja nyúlni a kutyámat :))

Hopi Bond 2008.03.01. 20:12:46

ez már beszéd boby :D
de ha jönnek az érdeklődő csajok megérinteni, akkor ugye diszkréten a háttérbe húzódtok? :D

kerikak 2008.03.01. 20:12:59

hopi, a szakítósra is ebben gyere :D

sz b&b 2008.03.01. 20:14:01

hopi, nyilván. De ott leszünk, csak messzebb. Viszont nem fogunk úgy tenni, mintha ott se lennéánk, mert kell a jelentkezőknek a konkurencia. Hadd harcoljanak csak :)

Hopi Bond 2008.03.01. 20:14:16

rendben kerikak :D
de a hölgyek is asszisztáljanak, mert Bond nem Bond nők tucatjai nélkül :DDD

kerikak 2008.03.01. 20:15:24

ez magától értetődik, leszek az udvarhölgyed vagy mi :-) de már csak holnap, el kell indulnom, különben elkések

Hopi Bond 2008.03.01. 20:16:09

kerikak csatlakozol te is az udvarhölgyekhez? :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:16:11

boby
te viszed a melled en meg a hosszu combom:D

kerike
en kozben azon gondolkozom, hogy lehet hogy sikloernyovel megyek a talalkozonkra:D

kicsit jo a szelerosseg:D

kerikak 2008.03.01. 20:17:47

szaffy, igen? én meg már minit húztam, na mindegy legfeljebb szétfagyok

sz b&b 2008.03.01. 20:18:20

szaffy, én hétfő-kedd nem nagyon érek rá, de szerdától már igen. Szóval szerdára kéne időzíteni azt a brainstormingot :) viszek laptopot, lesz net, ott kinézzük, milyen fazonra igazítsuk hopikát, és akciótervet készítünk :)

Hopi Bond 2008.03.01. 20:18:57

bobek az a springfield valami ruhaüzlet? csak mert szívesen elvánszorognék akár veled is, hogy pár dögös kis ruhát kinézzünk nekem :D
de semmi rózsaszín! :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:19:24

kerike
te tudod, de itt olyan szellokesek vannak, hogy en lehet hogy szkaffanderben megyek:D

Hopi Bond 2008.03.01. 20:20:18

de ütős kis imidzset építsetek nekem csajok :D valami olyat, hogy ha a tükörbe nézzek, akkor nyugodtan mondassam, hogy: "mizújs csini?" :DDDD

sz b&b 2008.03.01. 20:22:09

hopi, a springfield egy ruhaüzlet, igen. Kurva jó cuccok vannak ott pasiknak, sportosan elegáns cuccok, természetes szinek és anyagok.
Illene hozzád.

szivesen elmegyek veled shoppingolni.

Hopi Bond 2008.03.01. 20:23:27

szuper, akkor ezt majd levajazzuk valamikor, mert kellene már pár új cucc. valami tényleg "hot", ideje új imidzset építeni :D
de ha az első meleg pasi megfogja a hátsómat, akkor leállunk! :D

sz b&b 2008.03.01. 20:25:20

hopika, ne parázz, nem fogunk belőled selyemfiút csinálni, csupáncsak gatyába rázunk kicsit. :)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:25:52

boby
a vegen mind a ketten beleszeretunk es jol osszeveszunk rajta.:)
o meg eldob minket valami bombano miatt:D:D

Hopi Bond 2008.03.01. 20:26:56

vigyázz! kész! rajt! :D
volt azt hiszem valamelyik adón is, hogy egy csapat búza elment valami lúzer archoz és felturbózták kicsit :D
na most én is ebben reménykedem, csak nőkkel a hátam mögött :D

Hopi Bond 2008.03.01. 20:28:31

szaffy amitől én se félek, attól nektek sem kell :D

sz b&b 2008.03.01. 20:32:48

pedig hopika, szaffy mond valamit.. az szokott lenni, ha valamit "megjavítasz" más szokta élvezni az eredményt :) de nem baj, jó ez így :)

Hopi Bond 2008.03.01. 20:33:50

de ti lesztek az egyetlenek, akik tudjátok honnan indultam :D
ez bőven elég, hogy bármilyen gondolatot elhessegessen :D

sz b&b 2008.03.01. 20:37:09

hopi, az van, hogy az ember ugyan élete végéig hálás azért, hogy segítettek neki, de egyben szégyelli is kicsit. Jóban van a segítőkkel, de majd azzal fog "összejönni", aki már eleve az új "énjébe" szeret bele.

Ez természetes, nincs ezzel gond. :)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.01. 20:38:47

na jo sziasztok
en elmentem kerike lelket apolni.
jok legyetek.:)

Hopi Bond 2008.03.01. 20:40:35

ezt sosem lehet tudni bobek. lehet, hogy végig olyan csajokat fog keresni, mint a segítői. szóval igazából szerintem sosem lehet tudni mi lesz a dolgok vége. csak egy biztos, hogy valahogy mindig végződik.

Hopi Bond 2008.03.01. 20:41:06

szia szaffy, jó barátnőzést :)
majd ajánlj kerikaknak is ;)

sz b&b 2008.03.01. 20:44:27

hopi, mindegy :) de szerintem neked nem nevelő, meg tanár, meg stylist kell, hanem egy nő. Társ, meg minden, amire vágysz.
Hogy ezt úgy kapod meg, hogy tenned kell érte, és teszel is, elfogadod a segítséget, akkor minden istenkirály lesz, ez garantálom neked :)

Hopi Bond 2008.03.01. 20:46:33

igen, ezért volt helytelen a randi, mert rájöttem utána, hogy tényleg hiányzik mellőlem valaki :)

sz b&b 2008.03.01. 20:53:44

helytelen a randi? dehogy volt helytelen :) ugyanmár!

Hopi Bond 2008.03.01. 20:56:10

a gonosz szaffy csak felpiszkálta bennem az oroszlánt :)
pedig milyen aranyos kismacsek volt odabent :)

sz b&b 2008.03.01. 21:03:44

felébresztette az oroszlánt? de az jóó:)) így már tuti biztos vagyok, hogy szaffy és én csodát teszünk veled :D

Hopi Bond 2008.03.01. 21:07:13

na ja, de már most mocskosul hiányzik valaki :))))

sz b&b 2008.03.01. 21:11:00

Az első lépés mindig az, hogy önmagaddal legyél jóban. Aztán jöhet az a valaki :)

a magabiztosság vonzza az embereket :)

Hopi Bond 2008.03.01. 21:12:45

én aztán magabiztos vagyok bobek!
vagy nem? :D

de olyan aranyos kismacsek volt odabent, tényleg, kis játékos, meg dörgölődző, meg doromboló, erre szaffy csinált odabent egy vérengző oroszlánt, amelyik megízlelte a húst :D

sz b&b 2008.03.01. 21:32:40

őőő, deee, hopika, magabiztos vagy.. :)))

Hopi Bond 2008.03.01. 21:33:52

ez az bobek, nyugtasd meg az oroszlánt, mert kint vannak már a karmai és támadni készül :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 02:55:27

hopi
milyen hust izleltel te meg, draga oroszlanom?:D

Hopi Bond 2008.03.02. 11:59:39

akkor sem figyelek rád szaffy, pá-pá-pá-pá-pá (kezével a fülein doboló smiley) :DDD

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 12:26:11

tenyleg ennyire felkavartalak volna?
sajnalom:S

Hopi Bond 2008.03.02. 13:33:34

nem, dehogyis :) csak viccelek ám :D
egy kis móka sosem ártott még meg senkinek a történelemben :D

Hopi Bond 2008.03.02. 13:37:32

hisz ha süt a nap, miért ne fürödjek a fényében? :D
most ez az ábra, ebből kell kihozni a legtöbbet ami benne van. :)
különben is boby felajánlotta, hogy elvisz shoppingolni, ez máris több, mint amire valaha számítottam :)))

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:48:31

ne legyel mar ilyen.
mi tenyleg komolyan mondtuk hogy ha akarod akkor gatyaba razunk.
kicsereljuk a hopi az aranyos oroszlan 1.0.0-t
hopi a szivtipro johumoru sarmos bond 1.1.1-re:D

Hopi Bond 2008.03.02. 13:50:53

először is gratulálok a 100. kommentedhez, rögtön az első bejegyzésre, ez azért valami :D
a szoftverfrissítésnek meg épp itt az ideje :)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 13:54:33

hopi
koszonom, koszonom. :)
dehat tudod, hogy boszi vagyok:D

a szoftverfrissitest meg bizd csak rank:)

Hopi Bond 2008.03.02. 13:57:02

rendben, a szoftverfrissítés akkor mostantól a ti reszortotok hölgyek ;)
én viszem a hardvert, ti hozzátok a programot :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:16:14

hopi
ok. akkor a tarifainkat meg az elso szeanszot majd konkretizaljuk.;)

Hopi Bond 2008.03.02. 14:17:03

mondjuk kávé és aprósütemény? :D
ezt el tudnám fogadni tarifaként :D

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.02. 14:19:16

na jo. egye fene. de csak mert jo kedvem van.:)

Hopi Bond 2008.03.02. 14:23:34

akkor ezt a tarifát már csak boby-val kell leegyeztetni és meg is beszéltünk minden marginális kérdést :D

2008.03.02. 21:16:40

Hoppá, egy blog :)
Na csak így tovább!

Hopi Bond 2008.03.02. 22:31:41

Csak ide értél birka? :D Aztán most már húzz bele. ;)

Hopi Bond 2008.03.03. 00:13:14

én állandóan :D
de nem kell aggódnod, a többi topicnál már látszik, hogy le fog csendesedni ez a komment mizéria ;)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.03.03. 00:33:07

semmi baj.
nem haragszom. csak meg szoknom kell a dolgot:)
a komment mizeriat nem banom. azert csinaltam a blogot. mert kivancsi vagyok a velemenyetekre.
süti beállítások módosítása