Szétszakadok

Mannussal bohóckodunk:)

A tegnap este megint jól sikerült. Egy baj van csak. Vagyis nem is baj ez, csak nekem probléma. Egyrészt nagyon örülök neki, más részről e miatt kezdek kicsit szétszakadni és tudathasadni.
Történetesen, hogy kezdünk nagyon sokan lenni...

Azt figyeltem meg, hogy aki egyszer lejön, letámolyog, lekúszik, leteleportál közénk, az itt is ragad. Onnantól fixen megvannak a péntek estékre a programok. Péntek=Parázs. És ez így van jól.

Örülök neki, mert igazából ennek a dolognak a lényege, hogy új embereket ismerjünk meg, vonjunk be a mi kis családunkba. Nekem ez volt a célom. Ezért csinálom ezt az egészet. Szeretek leülni 25-30-35 mosolygó ember közé egy olyan asztalhoz, aminek alig látom a végét és még el sem férünk körülötte.:)

Viszont megvan ennek a dolognak a határánya is.
Annyi emberrel kellene megismerkedni, beszégetni, hogy sokszor úgy érzem, hogy szét kellene szakadnom minimum három felé és akkor nem maradnék le semmiről. Mert egy részről ápolni kellene a régi barátságokat is. Csak leülni Bobekkal, Hebronnal és Mannával a bárpulthoz és picsulni és beszélni a semmiről, megölelgetni Zone-t mikor megjelenik az új aranyszínű ingjében vagy csak szimplán örülni, hogy Jürgen még nem négykézláb érkezik meg lefelé a lépcsőn... Mert sok szakítós kommentelő nekem már több, mint egy puszta név, vagy egy felsejlő arc. Ők a barátaim. Lehet, hogy ez egy elcsépelt frázis, de így van.
Sajnos, mivel egész héten mindenki száz felé rohan, sokszor csak itt találkozhatunk, lelkizhetünk, iszogathatunk együtt. Nincs is ezzel baj.

Csak minden héten jön minimum 3-5 új ember. Akikre kiváncsiak vagyunk és akik kiváncsiak ránk. Legszívesebben mindenki mellé odaülnék és végigbeszélgetém az éjszakát, de ez lehetetlen. Sajnos, ezért sokan azt hiszik, hogy csak mert nem ültem oda, nem szimpatikusak nekem, nekünk. Badarság. Csak nem tudok, nem lehet ketté, hárommá szakadni. Ha nem most, következő héten beszélgetünk majd. Mert ugye jövő péntek is = Parázs.:)