Halálos csokitorta

 Áronnak vasárnap volt a szülinapja. Vénül ő is, nem csak én.:)

Hát nem kis feladat úgy meglepetést gyártani, hogy közben együtt élsz az ünnepelttel. Mert ugye a tortát hűtőben kellett tartani. Ő meg ugye eszik...

Péntek délután nagy kommandózások közepette elkészítettem a torta alapját. Épp akkor állt meg a ház előtt, mikor csilingelt a sütő csengője. Első fázis pipa.:)

Szombaton lementünk a Balatonra. Sikerült 22 km-t másfél óra alatt megtennünk. Hát nem lobogott a hajam a szélben.:) Családi dínom dánom, eszem iszom...gyertya elfújás. Ez is megvolt. Hazafelé már emberi tempóban lehetett közlekedni. Érkezés után felzavartam az emeletre, hogy megcsinajam a torta mázát. Gondolom nem volt a dolog gyanús, egy kicsit sem.:)

Vasárnapi ébresztőként ágyba kapta a tortát, a kávét és az ajándékokat. Volt hamisan boldog szülinapot éneklés és gyertya elfújás is. :)

A torta családilag nagyon népszerű volt, úgyhogy gondoltam megosztom a receptet. Nagyon hasonló lesz a Semiramis-ban kapható csokitortához. Isteni finom. Kicsit tömény, de minden harapás maga a mennyország...

PS: a 10 dkg mandula lehet dió vagy mogyoró is.

Hozzávaló:
10 dkg mandula
35 dkg étcsokoládé
15 dkg margarin
2 evőkanál tejszín
5 tojás
20 dkg cukor
1 vaníliarúd
1 csipet só
2 evőkanál tej
2 dkg cukrozatlan kakaópor

kevés margarin és cukrozatlan kakaópor a tortaforma előkészítéséhez

A mázhoz:
10 dkg étcsokoládé
4 dkg margarin
1 evőkanál rum

Előmelegítjük a sütőt 150 fokra. Alaposan kimargarinozunk egy 24 cm átmérőjű tortaformát, aztán sütőpapírt illesztünk az aljába, és a sütőpapírt megkenjük margarinnal. Ezután ahelyett, hogy kiliszteznénk a formát vékonyan beszórjuk teaszűrőn átszitált, csomómentes kakaóporral, hogy ezzel is erősítsük a torta csokis ízét.

A mandulát száraz serpenyőben mérsékelt lángon kevergetve illatosra pirítjuk, és ha kihűlt, durvára daráljuk. Az étcsokit apróra törjük, és a margarinnal meg a tejszínnel együtt finom gőz fölött kevergetve megolvasztjuk. Ha már sima és folyós, félretesszük kihűlni.

Indulhat az érdemi munka, azaz a tortamassza elkészítése és a tortasütés. A tojásokhoz hozzáadjuk a cukrot, a vaníliarúd kikapargatott belsejét, a sót és a tejet, aztán robotgéppel néhány perc alatt habosra és sűrűre verjük. Akkor lesz jó, ha a térfogata legalább a duplájára nő. Ekkor apránként belecsurgatjuk az olvadt csokit, jól elkeverjük, majd teaszűrőn át beleszitáljuk a masszába a kakaóport. Az egészet rendesen kidolgozzuk, aztán letesszük a gépet, fakanalat veszünk elő, és beleforgatjuk a durvára darált mandulát. A masszát beleöntjük az előkészített tortaformába, és 45 percig sütjük. Ennyi idő után készen van, pedig a beleszúrt tű ragacsosan jön ki belőle. Nem baj, ennek így is kell lennie, és ha tovább bent hagynák, azzal túlsütnék, kiszárítanánk.

Megvárjuk, amíg a torta langyosra hűl, aztán óvatosan körbevágjuk egy késsel, kifordítjuk egy nagy tálra, és lehúzzuk róla a sütőpapírt. Miután teljesen kihűlt, lefóliázzuk, és betesszük 1 éjszakára a hűtőbe.

A mázhoz enyhe gőz fölött kevergetve összeolvasztjuk az apróra tört étcsokit a margarinnal és a rummal. Még langyosan rákenjük a hideg tortára, egyenletesen eloszlatjuk rajta, és a tortát visszatesszük 1 órára a hűtőbe. Tálalás előtt 30 perccel kivesszük onnan, hogy kicsit felmelegedjen, aztán forró vízbe mártott, majd szárazra törölt késsel vékonyan felszeleteljük.

10 szeletes torta lesz belőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr87567132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DjZoNe · http://blog.djz.hu 2008.07.14. 11:05:46

A hozzávalókat megnézve, tényleg felér egy fél iperni gáztámadással, az elfogyasztása ;)

De ínycsiklandónak tűnik :)

kerikak 2008.07.14. 11:22:35

boldog szülinapot az ünnepeltnek :)))

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.07.14. 14:48:24

csokitorta nyamm :)))

hohó, itt is boldog szülinapot mégecccccer valmont-nak!!! :)))

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.07.15. 11:38:30

Isteniiiii, duplacsokis :))))

Ez azért így délben olvasva meglehetősen izé. Na :D

milena [törölt] 2008.07.15. 12:15:45

jujjjjjjjjjjjjjjjjjjdegusztiiiiiiiiiiiiiii :)

megsütöm én is!

és bodog szülinapot valmont-nak!

kiraaaaa 2008.07.15. 21:49:45

én nem sütöm meg,mert nem tudok sütni:))
De nagyon lelkesem eszem csokitortát:))

gastro, missing in action 2008.07.17. 17:36:38

Hello Szaffy!
Ez egy Stahl recept, az egyike annak a 10-nek , ami használható és mindig reprodukálható! Kicsit melegen vaniliafagyi + tejszínhab kombóval ajánlom:-D

gastro, missing in action 2008.07.17. 17:37:38

Ja és Valmontnak innen is gratula! Mi ittunk egyet, mikor Te disznótöltél:-)

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.07.18. 19:34:57

gastro
tudom, hogy stahl recept. feltunt a konyv boritojan:)

legkozelebb megprobaljuk fagyival is, mert van egy olyan sanda gyanum, hogy ezt a tortat nem utoljara sutottem.:)

sz b&b 2008.07.23. 19:46:31

meg ide is beírok. Ez egy ilyen nap.
:)

sz b&b 2008.07.23. 19:47:14

on:
a csokitorta képét berakni szadizmus..

ááááááá
:D
süti beállítások módosítása