Nyócker

Tegnap este ezt az e-mailt kaptam. Erősen elgondolkodtatott:

Sziasztok,

tényleg jó lenne minél előbb bevezetni a kulcsos rendszert, mert
tegnap délután betörtek a szomszédunkhoz, úgy hogy többen itthon
voltunk és semmit sem hallottunk.
Én 1 óra körüli időben érkeztem haza a bevásárlásból és a sötét
folyosóra lépve, villanyt kapcsolva, három gyanús alakot vettem észre
a folyosó végén, akik nézegették az ajtókat, ilyen gyorsan még
életemben nem nyitottam ki a zárakat. Hiába néztem az erkélyről, hogy
merre mehettek nem láttam semmit. Lehet, hogy ők voltak, lehet, hogy
nem, de minden esetre megviselt ez az élmény. Azt is meg kellene
fontolni, hogy a folyosókat esetleg ráccsal is lezárjuk, habár a
rendőrség elmondása szerint 10 másodperc alatt  jutottak be a lakásba
és az ilyenek előtt egy zár sem akadály, eggyel több vagy kevesebb
ahhoz, hogy bejussanak, már nem oszt nem szoroz.
Én mindenesetre beszerzem a héten és fel is szerelem a lakásba azt az
IP alapú kamerát, amely mozgást érzékelve azonnal e-mailben elküldi a
lakásról a pillanatnyi képeket a megadott e-mail címre.

Hogyan tudnánk megvédeni magunkat, hogy közben mi magunk is ne éljünk egy börtönben, rácsok között, kamerák kereszttüzében?

Három éve lakom ebben a lakásban. Lekopogom, sosem történt semmi negatív. De nem akarok minden este rettegve hazajönni, hogy történt-e nap közben valami...

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffy.blog.hu/api/trackback/id/tr75675512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dex.ion 2008.09.22. 13:23:11

tartsál anakondát
aki eteti, azzal szelíd jószág

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.09.22. 16:23:27

anyuhoz kétszer törtek be úgy, hogy otthon aludt. első körben csak az előszobából vittek el cuccokat, másodszor már a feje mellől a telefont is. azt hiszem az a szerencse, hogy nem ébredt fel... jó, a lakásajtó nem volt kulcsra zárva (öcsém úgy ment el, hogy elfelejtette bezárni mert anya még ébren volt), de a folyosót több kulccsal zárjuk... mondjuk én az első után mondtam, hogy cserélje le olyanra a kilincset, ami kívülről csak egy gomb, és legalább besurranni nem lehet.

kerikak 2008.09.22. 16:45:12

úh basszus, hebron ez nagyon durva..:(( én anyukád helyében már aludni sem tudnék, az lenne a minimum hogy mindenféle zárakat szereltetnék
nálunk is van rács, mikor jöttek a svájciak januárban csak néztek hogy mi ez :) ők egy földszintes pár lakásos társasházban laknak, nyáron nyitva a teraszajtó, bármit kint hagyhatnak a teraszon, senki nem nyúl hozzá :) igaz náluk eladó nélküli bolt is van, van még mit fejlődnünk..

dex.ion 2008.09.22. 16:59:39

"igaz náluk eladó nélküli bolt is van"

de gondolom nem ferrarikat adnak ott:)

Elanor a 42 (törölt) · http://elanor.blog.hu/ 2008.09.22. 17:11:36

hát, egy kicsit tényleg sötét környéken laksz, de pont miattad gondoltam azt, h nem is olyan vészes az a rész. most meg kiderül, h mégis? :(

kerikak 2008.09.22. 17:19:58

élelmiszert leginkább, de virágbolt is van ilyen :)

"de gondolom nem ferrarikat adnak ott"

sz b&b 2008.09.22. 18:47:18

nem olyan vészes szaffy környéke, és egyre kevésbé lesz az, no para. :)

kisvi 2008.09.22. 23:01:41

Teljesen fölösleges ezen izgulni. Ha zavar, köttess be riasztót, havi 3000 Ft-ért biztonságban érezheted magadat.
Még nyaralni is jobb érzés úgy elmenni, hogy tudom, nem arra megyek haza, hogy üres a lakás.

dex.ion 2008.09.22. 23:34:08

pedig most h nem voltál egy hétig, gondolkodtam, rajta, h kirámolom a kérót:)

kisvi 2008.09.23. 01:57:45

dex, rólad bármit feltételezek...de főleg azt, hogy nagy a szád :)

Panzer 2008.09.23. 06:53:34

Ize... vannak olyan zarak, amiken tenyleg tiz masodperc alatt be tud menni meg a magamfajta muszaki dolgok irant epp csak erdeklodo bolcsesz is. Pl. ilyenek voltak a panellakasok ajtajaba egy idoben default-bol szerelt olcso olasz zarak.
Es vannak olyanok is, amelyek lattan a legtobb betoro csak legyint, es keres valami konnyebb celpontot.

Summa: celszeru befektetni egy rendes zarba ES rendes ajtoba is. Nem olcso, foleg az ajto, de megeri. (Pl. a regebbi lakasokban hasznalt, hagyomanyos, kazettas szerkezetu ajtokbol a kozepso kazettakat siman ki lehet utni, onnantol egy nem tul nagy termetu, es/vagy fiatalakoru betoro (na, kikre gondolhatok? ) siman bemaszik),

Jo megoldas emellett a tavfelugyelet is. Tenyleg nem draga, es gyorsan kiernek.

Szellemes megoldas, hogy a tavfelugyelet riasztoja az ajto elotti vedoracsra (ha van ilyen) van kotve. Ha az kinyilik, a tavfelugyeleten mar megszolal a riaszto - hosunk pedig meg csak akkor kezdi butykolni az ajto zarjat...

Unokatesomnal pedig egy racszerelo egeszen egyedi megoldast talalt ki: a vedoracs belso oldalan van a zar, ott kell bedugni a kulcsot - kicsit gyakorolni kell, mig az ember megtanulja a racsok kozott atnyulva bedugni es forgatni a kulcsot a belso oldalon - viszont emiatt a betoro egyszeruen keptelen hozzaferni a szerszamaival a zarhoz. :)

Udv,

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.23. 09:14:59

panzer:
elvileg olyan ajtok vannak az egesz hazban, amik 120 ponton zarodnak, minimum...megis bementek.
a zaram egy viszonylag draga fajta. szoval remenykedek.:)

Ajto elotti vedoracs nincs. Bar egyre inkabb gondolkodom a megoldason.

kisvi 2008.09.23. 10:41:41

szaffy,
egyedül a távfelügyeleti riasztó a jó megoldás.
Havi párezer forintot tényleg nagyon megér. Persze a risztó sem megoldás mindenre, és ha valaki nagyon be akar menni az sem tántorítja vissza, de még mindig az ami a legbiztonságosabb szerintem.

szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.09.23. 11:50:23

kisvi
de a tavfelugyeletes riasztonak is van egy egyszeri beszerelesi koltsege ami viszonylag sok, nem?

kisvi 2008.09.23. 13:00:58

szaffy,
van költség, de ha szerződést kötsz velük, mondjuk 2 évere, akkor olcsó vagy akár ingyenes (mintha csak telefont vennél)
Amúgy egy rácsot szerelni az ajtó elég sem olcsó multság.

Tényleg ajánlom. Még akkor is jó, ha félős vagy, mert van pánikpiasztó része is, ha pl valaki ott áll az ajtód előtt és be akar jönni, csak megnyomod a gombot és már jönnek is szó nélkül.

Igenismegnemis 2008.09.25. 07:50:04

Én abban látom inkább a problémát, hogy 3 gyanús alakot látok és beszaladok a lakásomba és örülök, hogy nem az én lakásomba jöttek és ezzel meg van oldva minden. Én olyan környéken lakom, ahol ilyenkor megkérdezzük a 3 fiatalembert, hogy kit keresnek? segíthetünk-e, ha továbbra is gyanús, akkor hívjuk a rendőröket... Ha nagyon gyanús, akkor fegyvert is említünk a rendőröknek, mert különben előtte még beugranak fánkozni...

Ezzel csak arra akarok célozni, hogy mi magunk tehetünk arról, hogy pofátlanul, következmények nélkül tesznek meg bármit, mert nem figyelünk egymásra..

_hebron_ · http://hebron.blog.hu 2008.09.26. 11:34:40

egyik nap lehívtam a liftet a földszintre. bent volt egy jól szituált, jóképű max. 30 éves srác. de nem szállt ki. kiderült, hogy véletlenül lehívtam a liftet vele együtt. kérdezem, hogy hányadikra menne, mondja hogy a hatodikra vagy a kilencedikre. ezen elkezdtem nevetni, és megkérdeztem, hogy mi van, betörni megy és még nem döntötte el hova? aztán mondta, hogy a barátnője lakik a hatodikon, ő meg a kilencediken.

azóta már láttam őket többször, szóval nem betörő volt a srác. vagy visszajár. :)
süti beállítások módosítása