Szaffy

Be Brave

Tegnap szembe jött velem egy videó, amire sokszor azt mondja az ember, hogy pont jókor, pont jó időben talált meg. Nem szól másról, mint a bátorságról. Arról, hogy kicsi kortól mennyire máshogy neveljük a lányokat és a fiúkat. Hogy míg a fiúkat a kezdetektől arra buzdítjuk, hogy próbálkozzanak, ne féljenek a kudarctól és legyenek bátrak, a lányokat a tökéletességre neveljük. Rájöttem, hogy ez mennyire így van az én saját kis életemben is.

Elgondolkodtatott, hogy én hányszor csináltam ugyanezt, mint a videóban szereplő lányok. Töröltem ki az oldalakat a könyvemből, amin órák óta dolgoztam, mert visszaolvasva nem volt tökéletes. Hajtottam tovább az üres helyről, mert nem sikerült elsőre beállnom az autóval és féltem, hogy mit gondolnak a mögöttem várakozók. Jelentkeztem, majd féltem egyedül elmenni egy csoportos edzésre, mert, mégis, hogy fogok én ott kinézni. Hogyan épülnek be az életünkbe, minden nap, napról napra az apró gyávaságok, amit már észre sem veszünk, annyira hozzászoktunk.

Megfogadtam, hogy én a saját lányaimmal máshogy fogom csinálni. Nem hagyom rájuk, ha elsőre nem sikerül egy nehezebb feladat. Nem esem kétségbe, ha egy magasabb mászókára próbál felmászni és majdnem leesik. Bátorítani fogom, hogy próbálja meg újra. Újra. Ha kell még egyszer...és még egyszer. Mert már ő is fél. Fél és meg sem próbálja. Felmászik a mászókára, majd lemászik anélkül, hogy lecsúszna a csúszdán, mert túl magasnak érzi. Meg sem próbálja. Mert Anna 4 éves és már épülnek fel benne a gátak és a saját magát börtönbe záró falak és nekem ezt nem szabad hagynom. 

Néhány hónapja bátor voltam. Annyira, mint még soha életemben. Hoztam egy döntést, hogy kilépek a megszokott, unalmas, felesleges konfliktusokkal teli munkámból, amit több mint 10 éve csináltam és mertem nagyot álmodni. Mertem mást csinálni, mint addig egész életemben.

Be vagyok szarva? Igen. Félelmetes? Igen, rohadtul az. Megbántam? Soha egy percig sem.