Szakíts, ha bírsz - Értékellek, mint embert

Láttátok már a Szakíts, Ha Bírsz című filmet? Nem egy Oscar díjas alkotás. Nem is ezért érdekes. Tökéletesen bemutatja, hogy egy párkapcsolat milyen egy érzékeny világ. Törékeny. Hihetetlenül törékeny.

Ott kezdődik, amikor a legtöbb film véget ér. Miután a fiú és a lány találkoztak és egymásba szerettek, összeköltöznek, hogy boldogan éljenek, amíg...el nem kezdik egymást felőrölni. Benne vannak a tipikus viták, veszekedések. Hogy nem mosogatsz el,  nem rakod a szennyeskosárba a ruháid, nem figyelsz rám, nem törődsz velem, nem jössz el velem sehova... mindenki így rontja el? Törvényszerűen így kell végződnie? Miért tűnt el a világból a holtomiglan, holtodiglan?

Régebben naponta olvastam, kommenteltem a Szakítós blogon. Mostanában nem teszem. Elszomorít. Tudom, hogy gyerekes, de akkor is így van. Eszembe jut, hogy azok az emberek is úgy kezdték, hogy szerették egymást és mégsem lett happy and a vége. Ugye, mi ez ha nem gyerekes? Annyiszor elgonolkodtam rajta, hogy miért van az, hogy mindig ugyanazokat a hibákat követjük el és mégsem tanulunk belőle?

Gyerekkorom óta van egy "bezzeg" családunk. Szabóék. Ha csak egyetlen kívánságom lehetne az életben, olyan házasságot szeretnék, mint az övék. 35 év elteltével még mindig látszik a szerelem a szemükben. Egymás mellett voltak jóban, rosszban.

Emlékszem egyszer náluk töltöttünk egy hétvégét. Ültünk a tűz körül és beszélgettünk. Megkérdeztük, hogy mi a titka a kapcsolatuknak. A válasz ez volt: munka. Nagyon sok munka. Nem csak a karrierért, a jó alakért, a diplomáért, a szebb, nagyobb lakásért, a családért kell megdolgozni, hanem a boldogságért is. Talán ez keményebb munka, mint az összes többi. Nem elég, ha megdobban az ember szíve, elszabadulnak a hormonok és már hallja is az ember a haragok zúgását. Mert utána jön a feketeleves. A mindennapok. Tolerálni, ha másik beteg, nyűgös vagy egyszerűen csak fáradt. Megtanulni, hogy mikor kell csendben maradni, problémákat megbeszélni és mikor lehet hajat simogatni vezetés közben. Beletörődni, ha a másik később jön haza, mert dolgoznia kell vagy mosolyogva elengedni, mikor a haverokkal sörözni akar menni.

De a titok nem ebben van. A titok az, hogy mind a ketten egyformán megdolgoznak a boldogságukért. Fogják egymás kezét, mikor baj van, felsegítik a másikat, ha az éppen lent van. Lehet, hogy nem mindig egyenlő az befektetett energia, de a mérleg nyelve nem billen ki soha tartósan. Mert ezt csak így lehet és így érdemes.

Hiszek abban, hogy legtöbb kapcsolat halála a kommunikáció hiánya. Hogy az emberek nem beszélgetnek, nem mondják el, ha valami nem jó, nem tetszik vagy egyszerűen csak hiányzik...Mert minden kimondatlan szó, rendezetlen konflikus egy tüske, amit ha nem húznak ki, begennyesedik és elfertőződik. Az apróságok összegyűlnek és robbannak. Mert előbb vagy utóbb, de robbannak.

Én szeretném elkerülni, hogy gyujtózsinórrá váljak. Nehéz dolog, de megfogadtam, hogy ez a kapcsolatom más lesz. Az előző egy kompromisszum halmaz volt. Az én részemről. Engedtem, szinte mindenben, mert azt akartam hogy boldog legyen, míg lehet. Szeretném, ha ez más lenne. Ha sikerülne bebizonyítani, hogy nem veszett még ki a világból a holtomiglan, holtodiglan. Mert szeretném hinni, hogy odafigyeléssel és öszinteséggel működhet a dolog. És igen, szeretném, ha mi lennénk az új "szabóék".